Utazáshoz tippek autóval Ománból Dubaiba

P1010685

Gondoltam megosztok egy-két izgalmasabb és hasznosabb részletet is a roadtripről, mert azért nem mindennapi élmény és jó lett volna nekünk, ha előtte kicsit jobban fel vagyunk készülve és még ki tudja, jól jöhet mások számára is, aki autóval akarnak egyik országból a másikba átmenni. Mondjuk így utólag inkább a kalandokat kedvelőknek és abszolút nyitott embereknek ajánlom az utat :) Bár amint megépül és átadják az ománi oldalon is a sok sávos autópályát sokkal egyszerűbb es élvezhetőbb lesz az utazás ezen az oldalon is :)

Amit érdemes tudni:

  • Ománban majd feleannyiba kerül a benzin, mint Dubaiban (ott is nagyon olcsó) érdemes tehát toppig tankolni a határ előtt, hogy minél kevesebbet kelljen a Dubai oldalon tankolni.
  • A benzinkutaknál, mint korábban írtam nem kell kiszállni, feltöltik annyiért, amennyiért mondja az ember, azonban mosdót sem találni, és mielőtt meglepődne bárki is, készüljön fel, hogy a mecsetek talpalós wc-jében tudja intézni a dolgát, hacsak nem megáll valamilyen útközbeni nagyobb boltnál vagy étteremnél, de szerintem nem lesz hozzá nagyon  kedve :) Ebben teljesen más a kultúra itt, mint Európában, de megszokható.
  • Légkondit mindig belső légkeringetésen használjuk, különben hamar megtelítődik az autó és a tüdő is porral és homokkal. A helyiek is mind így használják. Nem véletlen.
  • Három határ van, ebből a Hatta a legpopulárisabb, de mi személy szerint nem ezt ajánljuk, mert itt mennek át a legtöbben és akár órákat állhat az ember sorban, hogy átjusson. Mi pontosan így jártunk, mert nem tudtuk, hogy az Al Ain határ az ajánlotabb.
  • Kilépéshez kell az útlevél, a bérelt autó papírjai és biztosítási papírok!
  • A legjobb határátkelőnek az Al Ain útvonalon lévőt ajánlják, és ez jött be nekünk is.
  • Ha turista vízummal rendelkezik az ember Ománban, akkor kilépéskor ki kell pecsételtetnie magát (adnak egy Exit pecsétet az útlevélbe) és ha visszajön, újra kell a 15 v 30 napos turista vízumot kérnie a határnál. A 30 napos turista vízum kb 120 dollár. Ha nem tudunk váltani omani rialt, akkor a legjobb dollárt magunknál tartani, mert ahhoz van igazítva a helyi valuta értéke.
  • Az UAE-t elhagyva, Ománba visszatérve 35dhs kell fizetni (ez kevesebb mint 10 euró)
  • Ja, és ne lepődjön meg senki, hogy Al Ain-nál, az omani és dubai határ között van 25 km a két határátkelő iroda között :)) Ez bennünket eléggé meglepett és össze-vissza forgolódtunk, mert azt hittük véletlenül úgy mentünk el az ománi mellett, hogy észre sem vettük és nehogy gond legyen belőle inkább visszafordultunk megkérdezni, hogy mi az ábra :)) Ott pedig kedélyesen megnyugtattak, hogy 25 km múlva jön csak az ománi rész :)

Hát így :) Remélem bárkinek is tudtam ezzel segíteni, akár a jövőt illetően is.

További hasznos infókat angolul ITT is találtok.

Atlantis The Palm Hotel

P1010934

Atlantis The Palm Hotel – Ide nem volt betervezve, hogy elmenjünk, de itt találkoztunk és vacsoráztunk ismerősökkel, akik a nyaralásukat töltötték a hotelben. Nem minden napi élmény eljutni ide ez határozottan érződött. Ennyi fényűzést és gazdagságot nemigen láttam még én sem – az egész kicsit szürreális élmény volt. De Dubai erről (is) szól. Nem tudom, azért én örülök, hogy Ománban lehetünk, valahogy valódibb életérzést kölcsönöz és jóval nyugisabb és Föld közelibb az ország atmoszférája :)

Képeket még erről a luxus hotelről a Pálma közepén ITT tudtok esetleg nézegetni ha érdekel, mert látványosnak nagyon látványos az biztos :)

P1010961P1010943P1010955P1010933

Burj Khalifa

P1020062

Maga az épület impresszív, de ha a kilátásról kérdeztek szerintem kihagyható, hacsak nem először jár az ember ilyen jellegű felhőkarcoló tetején, akkor talán érdekesnek találtatik. Mivel azonban mi nagyon sok kilátó torony és felhőkarcoló tetején jártunk már a világban, így nekünk azt hiszem inkább csalódás volt, pedig naplemente idejére vettük a jegyeket (ami majdnem duplája), de még így sem mondanám, hogy megérte. Azt hiszem a new yorki Rockefeller illetve a seouli kilátó torony tetejéről kapott eszméletlen gyönyörű kilátásokat nem tudja semmi fokozni nálam. Elsősorban Dani miatt mentünk fel, neki ez volt a vágyálma évek óta. Mint professzionális LEGO építő :), neki meg kellett néznie milyen a kilátás a világ legmagasabb felhőkarcolójának a tetejéről – de szerintem ő is többet várt. Mindegy, egyszer az életben ezt is kipróbáltuk, jöjjön most pár kép. Majd a végén egy Picasa albumba felteszem az összeset és megadom hozzá a linket.

HDRtist HDR - http://www.ohanaware.com/hdrtist/P1020025P1020030

Muscatból Dubaiba autóval – kősziklás hegyeken és homokdűnés sivatagon át

Fentről lefelé jönnek egymás után a képek Muscatból Dubai-ig. Először még tiszta zöld pálmás az autópálya mellett, majd átvált sziklás hegyekre, bozótokra, a dubaii határ után nem sokkal pedig vöröses homokra, sivatagra. Az utolsó kép, amikor először pillantottuk meg a város látképét a Burj Al Arab toronnyal. A képek zöldes árnyalatúak mivel szinezett ablaküvegen keresztül készültek.

Muscat highwayP1010698P1010707Dubai sivatagon atDubaiba autoval

Roadtrip from Muscat to Dubai

Road Trippin’ 🐫🐪🐫 Hegyek, pálmák, tevék🐫🐪🐫 és tenger mentén vitt az utunk 🌴🌴🌴 Meg sok-sok homok mellett Dubaitól kezdve. Az autók mind belső keringetésben használják a légkondit – most már értem én is miért! Úgy készültünk eredetileg az útra, hogy nem állunk meg, csak ha nagyon muszáj (tankolni és mosdóban). Azonban itt a benzinkutaknál nincs mosdó és mindenütt a mecsetek melletti kis talpalóst ajánlották. Hát itt ez van. Ha mosdóra kell valakinek mennie, vagy bemegy egy útmenti étterembe, vagy a mecsetek melletti kis toilettben végzi a dolgát. Új tapasztalat volt ez is, de visszafelére már teljesen megszoktuk :)

IMG_6390

Ételekkel készültünk rendesen 🍏🍌🍍🍇, csak éppen azt nem kalkuláltuk be, hogy az út 5 óra helyett 8 óra lesz az omani és dubai határnál lévő hosszú sor miatt, ugyanis ünnepi hosszúhétvége volt. Ha valaki turistaként érkezik Ománba és megy át autóval Dubaiba, akkor ne feledje el kipecsételtetnie magát az ománi határnál. Ha újra be akar jönni, akkor újabb 15 v 30 napos turista vízumot kap (a 30 napos kb 120 dollár). Mindenesetre érdemes nem ünnepek alatt utazni, vagy ha úgy alakul, akkor előtte már egy nappal érdemes elindulni. Visszafelé így tettünk, az ünnep után egy nappal indultunk és semmi sor nem volt a határnál. Összesen így öt és fél óra lett az út, ami teljesen bírható és ennyi idő, ha repülővel mentünk is elment volna.

Caribbean dream with friends

Rep Dom

Eletunk egyik legfantasztikusabb nyaralasat tolthettuk el a tropusokon, meghozza nem is akarmilyen okbol: draga Sasha baratnom eskuvojere utaztunk a Karib-tengerre augusztus kozepen. Az, aki mar a koreai evek alatt is kovette a blogot, az biztos emlekszik Sashara, o volt Seoulban a legjobb baratnom, Michaella mellett, akikkel a Samsung Engineering HR osztalyon dolgoztunk egyutt. Sasha parja a Dominikai Koztarsasagrol szarmazik, akivel Seoulban ismerkedett meg 5 evvel ezelott, pont azutan, hogy mi elkoltoztunk Koreabol.

Wedding

A Dominikai Koztarsasag a Karib-tenger masodik legnagyobb szigete (lakossaga 10 millio), Kuba utan. Egy alom sziget, gyonyoru es kedves emberekkel es olyan tajakkal, hogy minden eddig latott elmenyunket azt hiszem felulmulta! Guatemalat kovetve a masodik leggazdagabb elovilaggal rendelkezik a tersegben es Costa Rica utan a masodik legboldogabb nemzetnek tartjak! Itt talalhato a Karib terseg legmagasabb pontja, a Kozponti Kordilleran, Pico Duarte, ami 3175m magas. Fovarosa Santo Domingo. Itt landolt hajojaval az Uj Vilagban Christopher Columbus 1492ben, s valt ezzel az elso spanyol, europai gyarmatta. A szazadokon at tarto spanyol megszallas, illetve francia kozjatek utan, vegul 1821ben valt fuggetlenne.

republic de dominicana

Hatalmas elmeny volt ott lenni Sasha es Ernesto eskuvojen, eletuk egyik legszebb napjat veluk egyutt unnepelni. Ami viszont tovabb fokozta az elmenyt, hogy altaluk tovabbi masik 12 fantasztikus emberrel is megismerkedhettunk! 12 ember, akik ugyanolyan eletet elnek, es hasonloan ereznek akarcsak mi – a vilagban otthon lenni mindenutt! A Fold kulonbozo pontjairol erkeztunk a nagy esemenyre: Del-Afrikabol, Japanbol, Szingapurbol, Indiabol, Koreabol, az USAbol, Oroszorszagbol, Venezuelabol, Panamabol, a Dominikai Koztarsasagbol es Spanyolorszag/Magyarorszagrol. Tokeletes mix :-), ami kozegben a leginkabb es legkonnyebben ‘otthon’ erzi magat az olyasfajta ember, mint mi – akik a vilag azon uj nemzetehez tartoznak mar, akikrol Pico Iyer tart fantasztikus eloadast inspiralo TEDx beszedeben: vilag citizenek, akik nem ott elnek, ahol szulettek es annyi hatas eri oket eletuk soran, hogy mar nem erzik magukat egy nemzethez sem teljesen tartozonak, megis egyszerre erzik otthon mindenutt magukat. Ahogy o fogalmaz: ‘For more and more of us, home has less to do with a piece of soil than a piece of soul’ – akarcsak az annak idejen altalam osszetett kedvenc idezetemben: ”Home is something we carry inside us rather than a physical place”. Nem veletlen, hogy a baratsagok azonnal kottettek a 14 ember kozott. Amikor nem kell senkinek magyarazni miert ezt az eletet valasztottuk, hiszen everyone gets it! mindenki maga is ezt az eletet eli es erzi magat barhol legyen, otthon. Mintha mindannyian ezer eve ismernenk egymast, napokon es ejszakakon keresztul megallas nelkul felvaltva kerdeztuk egymast, melyedtunk el az elet kis es nagy kerdeseiben, es nevettunk jokat a szokasos ‘expat’ szituaciokon :-) Eszmeletlen volt! Sasha es Ernesto fanatsztikusan megszerveztek, hogy az eskuvot koveto napokat egyutt toltsuk igy 14en es  ‘kozos naszutra’ indultunk, hogy bejarjuk a sziget legszebb pontjait :-) A kirandulasok minden teren orok nyomott hagytak bennunk…

dream

Engem a tajak mellett az emberek nyugoztek le legnagyobb mertekben. Annyira lelekemelo elmeny volt ugy felfedezni egy tavoli orszagot, hogy beszelem a nyelvuket es a helyiekkel, barkivel, beszelgetesekbe melyedhettem, ami azert is volt egyszeru, mert mindenki nagyon nyitott es baratsagos volt. Leginkabb en kerdeztem, majd hallgattam az emberek torteneteit… A bennunket korulvevo eszmenyi es foldon tuli szepseg pedig azt kell irjam, hogy az eddig latott delkelet azsiaiknal is jobban lenyugozott, amivel nem voltunk egyedul… S itt megint csak azt tudom felhozni, hogy egyreszt a sziget szepsegenek, hogy baratokkal fedezhettuk fel, s a spanyol tudasnak volt koszonheto – amikor az ember beszeli az adott orszag nyelvet mar nem erzi magat kivulallo ‘turistanak’, aki nem ert a helyiek nyelven, hanem izgalmas, ertekes es kezzel foghato benyomasokra tehet szert, ami szamomra fantasztikus volt, s ami altal rengeteget tanulhattam megint, es szamos felismeresre jutottam ujra es ujra… Minden percet tenylegesen ateltuk es kihasznaltuk es en legszivesebben meg honapokig maradtam volna, Danit utanunk repultetven persze ;-)

Punta Cana

S ami szamomra nagyon sokat adott az elmenyhez, az a mindenhonnan arado zene, jokedv, enekles es tanc! The music is clearly within them and part of their lives! Mint ahogy a kedvesseg es baratsagossag is, annak ellenere, hogy baromira nem egyszeru az elet errefele, megis olyan kedvesseggel es mosollyal meseltek az eletukrol, hogy az ember semmi mast, mint a merhetetlenul arado eletszeretetet kapta toluk ajandekba majd probalja magaval hozni ezt a letisztult es oszinte egyszeruseget, ami kimondatlanul es es talan megfogalmazatlanul is eletfilozofiajuk resze… ugy elnek a MAban, ahogy mi nyugaton elok csak konyvekbol vagy eloadasokbol probalkozunk… gyonyoru emlekek es elmenyek…

Life in paradise

Minden egyes ott toltott pillanatert haladt adok, hogy ott lehettunk, atelhettuk, amit ateltunk es az ott szerzett pillanatok mind eletunk reszeseve valhattak, s ezernyi ujabb elmennyel gazdagabban es feltoltodve terhettunk vissza a szines mindennapokba :-)

amazing tropics

The very best of Spain – Spanyolország legszebb helyei – ujra posztolva

Espana

2013. Juni 26.

Sokat gondolkoztam már rajta, hogy Spanyolországot tekintve mik voltak a legkiemelkedőbb és legnagyobb meglepetések, amire nem számitottam, és amiből rengeteg van, igy nagyon nehéz, mert alsóhangon is úgy érzem, hogy 1000x szebb az ország, mint amire mi legszebb álmainkban is gondoltunk volna anno. Ezt a kijelentésünket pedig az elmúlt évek spanyol felfedező útjainkra alapozzuk, mert az a két korábbi  spanyol út, amit azelőtt tettünk, hogy ideköltöztünk volna, nem hagyták a legjobb benyomást bennünk. De az élet felajánlott még egy lehetőséget, hogy rektifikálhassuk ebbéli nézetünket.

Norte1

Időközben rájöttem, hogy az ember attól tart, fél és előítéletes leginkább, amit valójában nem ismer, csak felszínesen vagy csupán hallomásból! Amiről a legkevesebb személyes tapasztalata és információja van. Én például számos olyan országra képes vagyok magamat rábeszélni, amit elsőre élből söpörnék le az asztalról, de ismerem magamat és helyette adok inkább időt és lehetőséget, hogy alaposan utána nézzek egy-egy új helynek és ezzel együtt változzon a véleményem. Az egyik legártalmasabb dolognak a negativ sztereotípiákra történő alapozást tartom, hogy azalapján hozza meg bárki is a döntését, hogy neki induljon vagy sem egy új helynek. Bár minden sztereotípia mögött van vmilyen szintű valóságalap, különben nem váltak volna azokká, de ezalapján akkor sem érdemes elhatárolódni egyetlen helytől vagy élménytől sem, különben számtalan izgalmas helyet leírhat az ember saját érdektelenségéből adódóan, anélkül, hogy valóban adott volna rá esélyt, hogy jobban megismerje az adott helyet. Ha annak idején nem álltam volna nyitottan Dél-Korea iránt, hanem hittem volna az első körben elém került negatív sztereotípiáknak, akkor valószínűleg sosem indultunk volna neki, hiszen a legtöbben, akiket ismertünk sem értették a döntésünket. Szerencsére azonban nem másoknak hanem az embernek magának kell döntéseket hoznia a saját életével kapcsolatosan, anélkül, hogy bárkinek is magyarazkodással tartozna. Folyamatosan változik az ember, s a nézetei is vele együtt, ahogy egyre többet ismerünk meg a világból, annál inkább adatik meg a lehetőség, hogy nyitottabbakká, elfogadóbbakká es megértőbbekké váljunk!

Spo

És akkor alább leírom, magam nevében nyilatkozva, amik a legjobban megfogtak az országból az elmúlt évek során.

A Kanári-szigeteket tekintve Lanzarote volt úgy érzem a legkülönlegesebb a maga Holdbéli tájaival és lenyűgöző színeivel, ugyanakkor Fuertaventura fantasztikus tengerpartjai szintén megannyi kellemes élményt és látványt tartogatnak. S bár Gran Canaria is gyönyörű rendkívűl változatos klimája és tájainak köszönhetően, de ha egyet kellene választani a szigetek közül, talán Lanzarotéra szavaznék.

A Balear-szigetek közül Ibiza és Formentera voltak számomra a legnagyobb meglepetések, talán az egész országot tekintve is, Észak-Spanyolország mellett! Mallorca is gyönyörű, kell hozzá szerintem legalább 2 hét, hogy alaposabban be tudja az ember járni, de Ibiza és Formentera élménye szinte mindent überelt nálam!

Ibiza es Formentera

Az Iberiai-félszigeten belül pedig egyértelműen Észak, Észak, Észak-Spanyolország! Mára már valószínűleg senki nem lepődik meg ezen, mert hatalmas Észak-Spanyolország rajongó vagyok, a meseszép tájakkal, misztikus, legendákkal átszőtt helyekkel, amilyen szépeket talán álmainkban sem lát az ember. A legnehezebb, ha a négy autonómiai régió közül kellene választanom, mert Baszkföldet, Asturiast, Cantabriát és Galíciát is a világ legszebb helyei közé sorolom! A Picos de Europa hegyei pedig az olaszországi Dolomitok élményével vetekszenek. Talán Asturias és Cantabria az a kettő, amit mégis kiválasztanék a négy közül, de az összes északi régió könnyen bejárható hiszen egymás mellett helyezkednek el!

Costa Blanca

Kelet-Spanyolországban Costa Blanca, azon belül is Moraira, Javea és Altea környéke nyerte el egyértelműen a tetszésünket, amit az is mutat, hányszor jartunk ott az évek során – Moraira nyugodtan második otthonunk is lehetne Madrid mellett.

Dél-Spanyolországot tekintve pedig a két legkellemesebb élményt Costa de la Luz es Cabo de Gata partjai okozták. Az andalúz embereknél egyébként is kevés ennyire kedves és gyerekszerető embert ismertünk meg Europán belül, de ez igaz az Asturiasban és Cantabriában megismert emberekre is! Sevilla, Granada és Cordoba gyönyörű hármasából nálunk Sevilla viszi a pálmát, bár Granada Alhambrája megint külön lapon említendő, olyannyira lenyűgöző – ahogy a mondás is tartja, aki nem látta Granadát, az nem látott semmit! Mondom én, hogy nehéz döntés ez, de már belevágtam, és attól, hogy kiemelek párat, még közel sem azt jelenti, hogy a többit nem érdemes felkeresni, sőt! Csupán ezek azok, amik abszolút levettek a lábamról! S végül, ha már Andalúcia, akkor Garganta del Chorrot meg kell említenem, mert szintén nagyon különleges élmény volt felkeresni a helyet!!

Madrid

Élni viszont nagyon örülünk, hogy Madridban élhetünk, elsősorban a lehetősegek tárházának köszönhetően. Mert az ország minden szépségével együtt is, itt, a fővárosban érezzük otthon magunkat, amit szívesen egészítünk ki a rendszeres felfedező körútjainkkal, igy biztosított az az érzés is, hogy nemcsak Madridban, de Spanyolország egészében élünk! Nagyon szeretem a madridi négy évszakot, a hosszú fél évig tartó nyarakat, a rövid enyhe teleket és az ezernyi színű tavaszt és őszt, amit a város nyújt. Ha kellemes négy évszakos klímára vágyunk, akkor azt itt megtaláljuk.

Ez a poszt lehetőséget adott, amellett, hogy megírásra kerülhetett íly módon az ÓDA SPANYOLORSZÁG SZÉPSÉGEIHEZ, arra is, hogy összeszedjem a szerintem legszebb és legkiemelkedőbb részeit az országnak, s belinkeljem ezeket újra, remélve, hogy ezáltal kicsit átláthatóbbá teszem a spanyol élménybeszámolóinkat. Természetesen teljesen szubjektív ítélet alá esnek, de ez szerintem rendben van így – mindenkinek legyen meg a saját véleménye, és azt ossza meg bátran :-)

Spain2

Viana do Castelo – Portugal

Viano do Castelo

Viana do Castelo Portugalia egyik leghiresebb oceanparti kisvarosa, amit sokan keresnek fel. Bar fenykorat valojaban a 16. szazadban elte a melytengeri halaszatnak es a tengerentuli kereskedelemnek koszonhetoen, de az ocean ugyanugy kozponti szerepet jatszik ma is a kisvaros eleteben. Mi eloszor a varos feletti dombon talalhato parizsi Sacre Ceour altal ihletett templomot neztuk meg, aminek neve Templo de Santa Luzia. (Dani a tuzo napsutes ellen azsiai modszert alkalmazvan, szines kis esernyojevel vedezekett – hogy honnan szedte?? Marmint az otletet, nem az esernyot ;) A templom tornyaihoz 1 euroert lehet felmenni lifttel es egyik erdekessege, hogy az innen keszitett kepek Portugalia legtobbet fotozott parti latkepe. Innen neztuk ki mi is a folyo tuloldalan talalhato hosszu kilometereken keresztuli termeszetes homokdunes szakaszt, ahol a delutan egy reszet toltottuk idilli kornyezetben gyakorlatilag negyesben, mert egy-ket futot leszamitva nem volt mas az oceanparton.

playas de Viano do Castelo

De mielott meg lementunk volna, a ketszintes hidon visszamentunk a varos iranyaba, ahol kozvetlen a hid labanal talalhato Jacht Clubban ebedeltunk egy szenzaciosat! Portugaliaban mindenhol istenieket lehet enni, de itt az izek elmenyet meg az is fokozta, hogy szinte potom aron gyonyoruen talalt fenseges eteleket ehettunk. Nekem vegig nagy kedvencem volt a portugal egyszeru, de annal finomabb zoldsegleves, es a salataik! Konkretan 16fele kulonbozo zoldseg es gyumolcs volt a salatas talamban, mindossze 7 euroert! Volt benne narancs, datolya, friss maracuya, eper, kiwi, gorogdinnye, uborka, koktelparadicsom kokuszos toltelekkel, csicseriborso, salata, reszelt repa, paradicsom, lilakaposzta, endivia – magyarul talan cikoria es barna rizs, vmint meg egy gyumolcs, aminek nem jut eszembe azota sem a neve…kis pici sarga kerek, szaraz level veszi korbe es isteni finom?! Mindegy, mar elhataroztam, hogy mindenkeppen ujra fogom itthon is krealni, mert egyszeruen mennyei volt. Az ilyen utak mindig olyan klassz ihleteket adnak arra nezve is, hogy mit mivel parositanak a kulonbozo nemzetek konyhai :-)

Viana do Castelo 1

Oporto by day and night

Porto2

Az egesz varos hangulata fantasztikus. Emlekeztek meg ra, amikor harom eve ott jartunk es szinte vegig szakadt az eso – nem tudtuk igazan korbejarni es a valodi hangulata sem jott at ugy, mint ezalkalommal! Ezuttal az ido tokeletes volt, fantasztikus szallasunk volt – majd errol is irok kulon ajanlot! – es az egesz varost besetaltuk. Este atmentunk a Vila Nova de Gaia oldalra a boros pinceszetekhez es onnan neztuk, ahogy a nap lenyugszik a hid mogott az ocean felol. Meses volt! Az egesz hangulat, a sok-sok kiulos a borozok elott, a napagyak a folyoparton, a sok-sok fiatal es turista, ahogy egy-egy helyrol kiszurodott a Fado hangja… csodas volt! Reggel felmentunk a hid tetejere es atsetaltunk a tuloldalra, majd a sok zegzugos kis utcacskan le a hires Praca da Ribeira-ra es beultunk ugyanabba a jo kis etterembe, ahol harom evvel ezelott is istenit ettunk – ezuttal is. A hidrol amugy szenzacios a kilatas, orakig lehet benne fentrol gyonyorodni. Ennek koszonhetoen, ezutan az ut utan, igazi vilagklassziskent vegezte a mi listankon a varos! Azok koze a varosok koze tartozik, aminek van mondani- es meselnivaloja, amikre konnyu rahangolodni es jol ereznie magat az embernek, s aminek olyan kilatasa van folyoval – majd oceannal megfejelve, ami orokke belenk ivodik. Annyira orulunk, hogy ujra eljuthattunk es tenyleg mindennel szebb arcat mutatta Portugalia az eddigi osszes portugal ut kozul – es ez bizony mar a 6. volt!

by night

Mindenre jutott idonk az ot nap alatt – nem siettunk sehova, hanem kieleveztunk minden egyes pillanatot. Megalltunk, leultunk magunkba szivni a latvanyt, mind a varosokban, mind az oceanpartoknal – talan ezert is valt ez az ut mar most ennyire emlekezetesse. Valojaban az ember azokra a pillanatokra emlekszik vissza minden utrol, amikor valahol megallt es leult – es nem, amikor kipipalva dolgokat a listajan vegig rohan tobbszaz v ezer kilometert, szinte megallas nelkul es csak a fenykepei visszanezese utan latja, hogy hol is jart. Ugy erzem mi is most kezdunk igazan erre rahangolodni, es egyre jobban megy az utazasnak ez a formaja is, amire nemcsak Dani – gyerekkel mar nem akar ugy rohanni az ember ;-) – de a spanyol, mediterran mentalitas es termeszetesen kedvenc francia nagybacsim is mindig probalt tanitani :-) Ma mar nem akarunk feltetlen mindent felkeresni, csak elvezni akarjuk egymas es a hely tarsasagat. Hagyni, hogy atjarjon az elmeny es a latvany. Igaz a mondas sokszor az utazasra is: a kevesebb neha tobb!

Sandeman

Bom Jesus – a hires zarandokhely

DSC_0365

Kihagyhatatlan – ha egy szoval kellene leirni – es meses – ha kettovel. Csodalatos elmeny volt ott jarni! Ket eve, amikor a franciaorszagi Lourdes-ban jartunk, vagy a spanyolorszagi Santiago de Compostellaban, ahhoz hasonlo elmeny volt felkeresni a Bom Jesus zarandokhelyet. Bar a maga nemeben joval kisebb mindkettonel, es itt Portugaliaban Fatima a leghiresebb zarandokhely, ami az egesz vilagon jol ismert, ez is fantasztikus mindenkepp! Nekem olyan volt, mintha valami mesebeli film set-en lettunk volna. Szamomra sokkal nagyobb elmeny volt, mint Braga maga, ami az orszag ketseget kizaroan legvallasosabb varosa a legtobb negyzetmeterre juto templomaval. Ahogy a mondas tartja: Lisszabonban szorakoznak, Portoban dolgoznak, Bragaban imadkoznak az emberek.

 BragaBom Jesus Portugalia

Bragatol par kilometerre talalhato ez a hires zarandokhely, aminek egyik erdekessege, hogy a hires 581 lepcsofokbol allo lepcsosora a Barokk kor elejen epult tobb evtizeden keresztul, s mire elkeszultek megvaltozott az epiteszeti stilus es maga a templom mar klasszicista stilusban epult fel. A masik erdekessege pedig, hogy az 1882 ota mukodo siklot vizzel mukodtetik – teljesen egyedi egesz Europaban! Minden oldalrol igyekeztem fotot kesziteni azok szamara, akik meg nem jartak itt, remelem atjon valamennyire a hely szelleme es lenyugozo szepsege! Ez az ut szuperlativuszokban merten is fantasztikus es lenyugozo!!!

DSC_0366

Palacio de Mateus

Palacio de mateusA Palacio de Mateus Portugalia legismertebb boraszata, ami Vila Real-ban talalhato a Douro folyo menten – a hires portugal bortermelo videken – es itt keszulnek az orszag leghiresebb borai. Mint megtudtuk, a borok 70% a skandinav orszagokba megy exportra, es azok kozul nem is lehet a helyi boltokban kapni sehol, kizarolag a boraszatban. mateus2Palacio de Mateus epulete egyebkent 1740ben epult, es a palota homlokzata adja a vilaghirnevet Portugalia legismertebb boranak, a rose Mateusnak. Szerintem nektek is ismeros lehet a kep alapjan. Viszont ez a bor nem itt keszul, ugyanis a csalad a ’90es evekben eladta a palota homlokzata alapjan keszulo cimke hasznalati jogat, ami altal vilaghiruve valt maga a pinceszet es a bor is. Fantasztikus elmeny ellatogatni ide, mert gyonyoru a palota es mesebeli kertje van! Dani is imadott a kis labirintus sovenyek kozott szaladgalni :-) Az elso ket alkalommal, amikor Eszak-Portugaliaban jartunk, nem jutottunk el egyszer sem a Douro videkere, de ezuttal keresztul autoztunk a hires portugal szoleszet legszebb teraszos szakaszan, ami hatalmas elmeny! Majd Vila Realban alltunk meg a Mateus Palotanal, s miutan vegig setaltuk a helyet, betertunk es vettunk harom uveg bort :-) Nagyon jo hir, hogy minden boruk szaraz! A holgy borkostolot is tartott nekunk, igy az alapjan sikerult egy nagyon finom feheret, egy roset es egy voroset valasztani :-) Aki erre jar, terjen be, nem banja meg!

Mateus

Inspirational travel photos

Cape Cod

Az elmult idoszakban frissitettem a blogok kulsejet es tartalmat is tobb tekintetben is, amik nem biztos, hogy elsore feltunnek, de fellelhetoek, ha korul nez az ember :-) Tobbek kozott az inspirational travel photos site is frissult ujabb kep montazsokkal, amik kozul az alabbiak valtak szamomra most legkedvesebbekke. Ugyan meg mindig nem jutottam a vegere, hogy mindenhonnan felkeruljenek kepek, de azert igyekszem… addig is feel free to look around :-)

Pais Vasconew yorkFuerteventuraSzolnokCosta de la Luz

New York Timelapse

Pont egy eve ilyenkor voltunk kint New Yorkban es Cape Codon, ez utobbi, ahol annak idejen eltunk es dolgoztunk 2001ben. Par napja ujra elojottek a kinti emlekek egy uj baratsag altal, aminek reven egyebkent nagy almom teljesult – Intercambio Español & English! Azaz par orat beszelgetunk angolul, majd par orat spanyolul. E. angolul, en spanyolul szerettem volna tovabb fejlodni, igy istenien jott a talalkozas! Sikerult rogton elso este fel 9tol ejfelig megallas nelkul vegig beszelgetni, felvaltva a ket nyelven, annyi, de annyi kozos temat talaltunk! E.-val – nem szoktam ilyet irni, de szerintem a legszebb spanyol lany, akivel vha is talalkoztam! – konkretan egy salsa night alatt ismerkedtunk meg, ahova Karesszal es ocsemekkel egyutt mentunk multheten, es a megannyi kozos vonas mellett, a New York iranti kozos rajongasunk egybol uj szintekre emelte az ismerettseget! ;)) S mintmar ismertek, tudjatok mennyire szeretem a timelapse videokat, amik kedvenc varosaimat mutatjak be, ahol eddig eltunk, hiszen pont egy eve ilyenkor tettem fel a Sydneyrol, Seoulrol es Madridrol keszult, szerintem legjobb timelapse videokat. Most egy ujabbra bukkantam E. altal, meghozza egy New Yorkrol keszult super cool videora. En mar legalabb 5x megneztem. Imadom az alatta futo szamot is (Sweet Disposition – The Temper Trap) es a varosrol keszult montazst is! Nezzetek meg ti is a videot about the coolest city in the world and have a great August to all!!!

Comino island – Blue Lagoon and the translucent water

Egy pici obol, a Blue Lagoon, ahol akarcsak Formenteran, elvezheti az ember az ‘europai karib szinvilagot’ :-) Bar a ketto valojaban nem osszehasonlithato, mivel ez csak egy oblocske, amibol van sokfele Europa szigeteinel is, de tudtommal Formentera szigete az egyetlen, amit teljesen korul is vesz a gyonyoru attetszo turkiz viz es a liszt finomsagu feher homok! S mielott elfelejtem, az osszes tobbi gozo es comino szigetes kepet itt talaljatok!

This slideshow requires JavaScript.