The very best of Spain – Spanyolország legszebb helyei – ujra posztolva

Espana

2013. Juni 26.

Sokat gondolkoztam már rajta, hogy Spanyolországot tekintve mik voltak a legkiemelkedőbb és legnagyobb meglepetések, amire nem számitottam, és amiből rengeteg van, igy nagyon nehéz, mert alsóhangon is úgy érzem, hogy 1000x szebb az ország, mint amire mi legszebb álmainkban is gondoltunk volna anno. Ezt a kijelentésünket pedig az elmúlt évek spanyol felfedező útjainkra alapozzuk, mert az a két korábbi  spanyol út, amit azelőtt tettünk, hogy ideköltöztünk volna, nem hagyták a legjobb benyomást bennünk. De az élet felajánlott még egy lehetőséget, hogy rektifikálhassuk ebbéli nézetünket.

Norte1

Időközben rájöttem, hogy az ember attól tart, fél és előítéletes leginkább, amit valójában nem ismer, csak felszínesen vagy csupán hallomásból! Amiről a legkevesebb személyes tapasztalata és információja van. Én például számos olyan országra képes vagyok magamat rábeszélni, amit elsőre élből söpörnék le az asztalról, de ismerem magamat és helyette adok inkább időt és lehetőséget, hogy alaposan utána nézzek egy-egy új helynek és ezzel együtt változzon a véleményem. Az egyik legártalmasabb dolognak a negativ sztereotípiákra történő alapozást tartom, hogy azalapján hozza meg bárki is a döntését, hogy neki induljon vagy sem egy új helynek. Bár minden sztereotípia mögött van vmilyen szintű valóságalap, különben nem váltak volna azokká, de ezalapján akkor sem érdemes elhatárolódni egyetlen helytől vagy élménytől sem, különben számtalan izgalmas helyet leírhat az ember saját érdektelenségéből adódóan, anélkül, hogy valóban adott volna rá esélyt, hogy jobban megismerje az adott helyet. Ha annak idején nem álltam volna nyitottan Dél-Korea iránt, hanem hittem volna az első körben elém került negatív sztereotípiáknak, akkor valószínűleg sosem indultunk volna neki, hiszen a legtöbben, akiket ismertünk sem értették a döntésünket. Szerencsére azonban nem másoknak hanem az embernek magának kell döntéseket hoznia a saját életével kapcsolatosan, anélkül, hogy bárkinek is magyarazkodással tartozna. Folyamatosan változik az ember, s a nézetei is vele együtt, ahogy egyre többet ismerünk meg a világból, annál inkább adatik meg a lehetőség, hogy nyitottabbakká, elfogadóbbakká es megértőbbekké váljunk!

Spo

És akkor alább leírom, magam nevében nyilatkozva, amik a legjobban megfogtak az országból az elmúlt évek során.

A Kanári-szigeteket tekintve Lanzarote volt úgy érzem a legkülönlegesebb a maga Holdbéli tájaival és lenyűgöző színeivel, ugyanakkor Fuertaventura fantasztikus tengerpartjai szintén megannyi kellemes élményt és látványt tartogatnak. S bár Gran Canaria is gyönyörű rendkívűl változatos klimája és tájainak köszönhetően, de ha egyet kellene választani a szigetek közül, talán Lanzarotéra szavaznék.

A Balear-szigetek közül Ibiza és Formentera voltak számomra a legnagyobb meglepetések, talán az egész országot tekintve is, Észak-Spanyolország mellett! Mallorca is gyönyörű, kell hozzá szerintem legalább 2 hét, hogy alaposabban be tudja az ember járni, de Ibiza és Formentera élménye szinte mindent überelt nálam!

Ibiza es Formentera

Az Iberiai-félszigeten belül pedig egyértelműen Észak, Észak, Észak-Spanyolország! Mára már valószínűleg senki nem lepődik meg ezen, mert hatalmas Észak-Spanyolország rajongó vagyok, a meseszép tájakkal, misztikus, legendákkal átszőtt helyekkel, amilyen szépeket talán álmainkban sem lát az ember. A legnehezebb, ha a négy autonómiai régió közül kellene választanom, mert Baszkföldet, Asturiast, Cantabriát és Galíciát is a világ legszebb helyei közé sorolom! A Picos de Europa hegyei pedig az olaszországi Dolomitok élményével vetekszenek. Talán Asturias és Cantabria az a kettő, amit mégis kiválasztanék a négy közül, de az összes északi régió könnyen bejárható hiszen egymás mellett helyezkednek el!

Costa Blanca

Kelet-Spanyolországban Costa Blanca, azon belül is Moraira, Javea és Altea környéke nyerte el egyértelműen a tetszésünket, amit az is mutat, hányszor jartunk ott az évek során – Moraira nyugodtan második otthonunk is lehetne Madrid mellett.

Dél-Spanyolországot tekintve pedig a két legkellemesebb élményt Costa de la Luz es Cabo de Gata partjai okozták. Az andalúz embereknél egyébként is kevés ennyire kedves és gyerekszerető embert ismertünk meg Europán belül, de ez igaz az Asturiasban és Cantabriában megismert emberekre is! Sevilla, Granada és Cordoba gyönyörű hármasából nálunk Sevilla viszi a pálmát, bár Granada Alhambrája megint külön lapon említendő, olyannyira lenyűgöző – ahogy a mondás is tartja, aki nem látta Granadát, az nem látott semmit! Mondom én, hogy nehéz döntés ez, de már belevágtam, és attól, hogy kiemelek párat, még közel sem azt jelenti, hogy a többit nem érdemes felkeresni, sőt! Csupán ezek azok, amik abszolút levettek a lábamról! S végül, ha már Andalúcia, akkor Garganta del Chorrot meg kell említenem, mert szintén nagyon különleges élmény volt felkeresni a helyet!!

Madrid

Élni viszont nagyon örülünk, hogy Madridban élhetünk, elsősorban a lehetősegek tárházának köszönhetően. Mert az ország minden szépségével együtt is, itt, a fővárosban érezzük otthon magunkat, amit szívesen egészítünk ki a rendszeres felfedező körútjainkkal, igy biztosított az az érzés is, hogy nemcsak Madridban, de Spanyolország egészében élünk! Nagyon szeretem a madridi négy évszakot, a hosszú fél évig tartó nyarakat, a rövid enyhe teleket és az ezernyi színű tavaszt és őszt, amit a város nyújt. Ha kellemes négy évszakos klímára vágyunk, akkor azt itt megtaláljuk.

Ez a poszt lehetőséget adott, amellett, hogy megírásra kerülhetett íly módon az ÓDA SPANYOLORSZÁG SZÉPSÉGEIHEZ, arra is, hogy összeszedjem a szerintem legszebb és legkiemelkedőbb részeit az országnak, s belinkeljem ezeket újra, remélve, hogy ezáltal kicsit átláthatóbbá teszem a spanyol élménybeszámolóinkat. Természetesen teljesen szubjektív ítélet alá esnek, de ez szerintem rendben van így – mindenkinek legyen meg a saját véleménye, és azt ossza meg bátran :-)

Spain2

Advertisements

The Village Cafe – Deia

Village Cafe Deia

A leghangulatosabb kavezo/etterem a szigeten, ami Deia varazslatos es misztikus kisfalujaban talalhato a nyugati parton, magas hegyek kozott megbujva. Aki arra jar ne hagyja ki, es adja at az ott dolgozo magyaroknak ujabb udvozletunket! (Az ettermet magat is magyarok alapitottak es uzemeltetik.) Meg Csonginak is, aki a csaladban egyertelmuen a legszebb kialtassal rendelkezo helyen dolgozik :-) Itt a honlapjuk is az etlappal es tovabbi meses kepekkel a helyrol! http://www.villagecafedeia.com/media2.html Ki ne akarna ott enni? :) Mi maris visszamennenk :)

Deia2 Deia Deia Village Cafe

Mallorca kepekben

Cap de Formentor Csongi ocsemeket latogattuk meg Mallorcan, mivel par honapja odakoltoztek es nyaron nem-igen fogunk tudni talalkozni Mo-on, es mar egy eve nem lattuk oket (sem), szoval nem volt kerdeses, hogy a csupan egy oranyi repulutat megtesszuk, hogy lathassuk oket. Tarsasaguknak es az ujabb szuper szallasnak koszonhetoen ez az ut is nagyon jol sikerult. Erdekes egyebkent, hogy pont ismetlodott mind a portoi, mind a mallorcai utunk is, mindkettot eloszor 2010ben tettuk meg, es pont ugyanigy egymast kovetoen :-)

Cap Farrutx egyutt Csongiekkal Men la islahangulatok Mallorca8 Best of mallorcaPlayas de Alcudia Mallorca2szigetPalma Mallorca6MallorcaMallorca

In and around Valencia

HDRtist HDR - http://www.ohanaware.com/hdrtist/

Setaltunk ujra a belvarosban, kiprobaltunk egy-ket trendi vega barat kavezot es ettermet, ujra korbesetaltuk a muzeumokat, amit minden evben szeretunk felkeresni es ujra meg ujra beterni, megnezni a kiallitasokat, amik mindegyiket nagyon elvezi Dani is. A Dinokiallitas megszunt, pedig Dani enyhe dino rajongo korszakat eli eppen. Egy veletlen folytan egy nagyon idilli kikoto varoskara is ratalaltunk kozvetlen Valencia mellett, ami teljesen elbuvolt. Ujra megtapasztalhattuk a hatalmas ereju Levante szelet, ami majd kirepitett a vilagurbe is bennunket :-) Egyik delutan, most eloszor, beultunk a futurisztikus Hemisferic 3Ds moziba is, ami Spanyolorszagban a legnagyobb IMAX dom, 12x6m kepernyovel. Egyik nap elmentunk a BIO Parc-ba is es a gazdag madarvilaggal rendelkezo Albufera termeszeti parkot is tobbszor bejartuk, ami pont a szallasunk es Valencia kozott volt talalhato. Egyszoval szuper jol es tartalmasan teltek az lent toltott napjain.

kikotoHDRtist HDR - http://www.ohanaware.com/hdrtist/HDRtist HDR - http://www.ohanaware.com/hdrtist/HDRtist HDR - http://www.ohanaware.com/hdrtist/picHDRtist HDR - http://www.ohanaware.com/hdrtist/HDRtist HDR - http://www.ohanaware.com/hdrtist/hajok a lakasok elottmuzeumokheheDSC_0035valenciai kosztumfuj a szelkergetozeshappyHemisfericDSC_0033

Megj. ha vki ketelkedne benne, Karesz engedelyevel kerult fel az alabbi ‘urhajos v inkabb urmanos’ kep az IMAXban, ahol a 3Ds szemuveg melle o szinkron fullhallgatot is kapott, hogy angolul nezze a rovid filmeket, a Tortugues-t neztuk, utana a Petit Principe-t – Daninak valot valasztottunk, de mi is nagyon elveztuk az erzest, mintha a tenger melyen usznank mi is a halak es teknosok kozott :) Viszont a szinkron fullhallgatoja olyan hangos volt Karesznak, hogy ket ulessel arrebb kellett ulnie, hogy halljuk Danival a spanyol verziot, amiben eredetileg adtak :)

urmanotortuguesHDRtist HDR - http://www.ohanaware.com/hdrtist/DSC_0172DSC_0175DSC_0136DSC_0112zebrakmeDSC_0416nature park

Xmas en la playa

xmas2

Iden ugy alakult, hogy nem a bovebb csaladdal toltjuk az unnepeket, csak igy csendben harmasban, kicsit ‘hippysre’ fogva, amit nagyon elvezunk :) Marmint nem a csalad nelkuliseget, ok hianyoznak es a legszuperebb az lenne, ha mindenki itt lehetne lent velunk, de itt a vilag egyik sarkaban tranquilamente tolteni az unnepeket, felejthetetlen elmeny szinten. Jo ezt is kiprobalni.

IMG_1998

A fenti kep Karesz ‘hires’ fotoja, amint az egyik oceanparti chiringuito teraszan varjuk epp a karacsonyi ebedunket -meg volt ennek is a hangulata :-) Nyari meleg, szikrazo napsutes, a fenseges ocean latvanya, szorfosok es flamenco zene a hatterbol… a karacsonyi hangulat megelese ujabb erdekes aspektusbol :-) A nyari meleg pedig a legszebb karacsonyi ajandeknak szamitott a pazar tajak mellett.

HDRtist HDR - http://www.ohanaware.com/hdrtist/

Mi evek ota utazast szeretunk ajandekozni magunk szamara karacsonyra es szulinapokra (amikor csak lehetoseg van ra), mert ugy erezzuk ennel maradandobbat keresve sem talalnank. Dani pedig egy szines dobokockas jengat kapott az elmeny melle meg, ami meghozta a vart sikert! Dani annyira benne van a statikai epitkezesekben, hogy tudtuk elvezni fogja, es tovabb fejlesztheti vele ‘epiteszmernoki’ kepessegeit :) A tobbirol meseljenek a kepek helyettem, mi meg indulunk ujra a partokra! Tovabbi kellemes unnepeket mindenkinek!

homokba irokHDRtist HDR - http://www.ohanaware.com/hdrtist/DSC_0232homokbol hoember HDRtist HDR - http://www.ohanaware.com/hdrtist/DSC_0104 HDRtist HDR - http://www.ohanaware.com/hdrtist/HDRtist HDR - http://www.ohanaware.com/hdrtist/ dunekDani-2HDRtist HDR - http://www.ohanaware.com/hdrtist/homokdunekCabo RocheHDRtist HDR - http://www.ohanaware.com/hdrtist/homok fogo keritesekRoche sunsetDSC_0020

Playa de Carabassi – Santa Pola

Az elozo kepszedetbol egy kivetelevel mind Santa Polanal, a Playa de Carabassi parton keszultek. Szerintem fantasztikusan hangulata van ennek a beachnek. Engem vmiert meg ici-picit Del-Kelet Azsiat is eszembe juttata. Gyonyoru volt. Oktober kozepe es majd 30 fok. Nagyon jol ereztuk magunkat. Ez lett a kedvenc beach ezalatt a negy nap alatt, ez az, amit barkinek ajanlok, hogy keressen fel :-)

La Manga con amigos

Vegre-vegre sikerult osszehozni az evek ota tervezett kozos tengerparti kiruccanast Kasia baratnomekkel. A ket csalad mar regota elhatarozta, hogy menjunk egyutt el par napra, mert a gyerekek is annyira jol ereznek magukat egyutt es igy is tortent! Edespofak voltak nagyon egyutt, annyira jo volt a hangulat! La Mangat valasztottuk, egyreszt mert ott volt akkor epp a legmelegebb az ido, es mert azt hittuk, hogy szep a hely, de nem. Igazabol eredetileg, ahogy a termeszet megalkotta biztosan az lehetett vmikor ugy 50-60 evvel ezelott, amig be nem epitettek magas betontomegekkel, aminek a fele azota elhagyatottan mereng a tengerpartoknal… eleg kiabrandito sajnos. Spanyolorszag egyik legkisertetiesebb es legelrontottabb resze… Az a resz, ahova az ember szerintem, ha elmegy, utana tobbet nem kivankozik vissza Spanyolorszagba… Pont ezert, en szemely szerint nem ajanlom… legalabbis ahhoz kepest, hogy az orszag tele szebbnel-szebb ezernyi mas hellyel, semmikepp sem! Igazabol Cartagena sem ragadott magaval, ami az egyik legtortenelemdusabb varosa az orszagnak, meg valamiert a felujitott kikotoi es belvarosi reszei is inkabb nyomasztolag hatottak. A kornyek eleg koszos es szemetes – ami sztereotipia szerintem elt annak idejen a spanyolokkal kapcsolatban, az itt megelevenedik latszolag – akarcsak Murcia es kornyeke, ahova mar be sem mentunk… Nem fullodt hozza a fogunk – szep nem szep, elofordul ez velunk is. Egyszeruen vannak a vilag kulonbozo reszein olyan varosok, kornyekek, amiknek olyan mar a kisugarzasa is, ami nem invital bennunket…inkabb ellenkezoleg. Ezeket nem mindig tudom en sem megmagyarazni, az egyik legerosebb ilyen erzesem tavaly nyaron Nimes-ben volt, ha vki emlekszik meg ra.

Mindezek ellenere zsenialisan ereztuk mindannyian magunkat, mert ugy dontottunk csak a tengerfele nezunk, es akkor nem zavar a hatunk mogott huzodo beton rengeteg. A napfelkeltek es naplementek termeszetesen gyonyoruek voltak. A tenger viz meleg, a gyerekek nyakig benne lubickoltak, es a homok is jo puha volt. Ennyi tokeletesen eleg volt a gyerekekkel.

Talaltunk ezenkivul ket kellemes chill-out helyet, es egy klassz hajo alaku ettermet, ahol ebedeltunk es vacsoraztunk. Tobbynyire innen neztuk a naplementeket is, mig a napfelkelteket a teraszrol.

 Vegul a harom ejszakabol csak kettot toltottunk La Mangan, az utolso ejszakat mar a Costa Blanca fentebbi reszen, Guardamar del Segura, Elche es Santa Polan. Ez mar sokkal kellemesebb volt. Felkerestuk az Elche-i palma erdot, ami Europa egyetlen es egyben legnagyobb palmaultetvenye :))

Meg az arabok ultettek annak idejen a 10. szazad korul. Gonyoru 30meteres datolyapalmakkal van tele, amik 300evig is elnek! Nagyon klassz volt a reggeli csendes napfennyel egyutt erre ebredni, besetalni az egesz parkot, nezni ahogy thai chi-znak es jogaznak az emberek. Leulni a fube az erett datolyak koze :)) Mondjuk megkostolni nem mertem, mert annak idejen azt olvastam, hogy Spo-ban nem ehetoek, sot be sem ernek, bar ezek a lepotyogott datolyak hatarozottan eretteknek tuntek a fuben…jo lenne tudni, hogy most ehetoek-e vagy nem just for future reference ;-)) Elche egyebkent is egy nagyon kedves, hangulatos kisvaros, kozel a tengerparthoz. A legkozelebbi partok Santa Polanal talalhatoak, ahol ra is leltunk egybol egy fenomenalisan szep partra, amibe teljesen beleszerettunk es orakig ott maradtunk. Errol az egyrol szeretnek majd kulon posztban is kepeket feltenni. Egyszo, mint szaz a vegen teljesen jo szajizzel zartuk a kozos hosszu hetvegi kiruccanasunkat :-) Megyunk maskor is, mert mindig szuper igy egyutt nyaralni csaladdal, baratokkal is ;-)

Ezek a kepek pedig Guardamar del Segura szep hosszu puha homokos partjainal keszultek. Itt is szep es jo volt.

Roadtrip to Portugal and South of Spain

Talan az europai kontinens eddigi legszebb tengerpartjai menten jartunk, amikor Lisszabontol delnek vettuk az iranyt, Alentejo tartomanyan keresztul. Meses tajak, hosszu homokos oceanpartok, alig par ember, annal kedvesebb fogadtatas mindenfele, friss gyumolcsok, portugal zold bor, fuszeres olivabogyo, isteni kecskesajt es hal etelek mindenutt, tokeletes 25 fok, allando ‘light ocean breeze’, csodalatos zold vegetacio es olyan nyugalom, amit az ember csupan a kontinensek szelei menten tapasztalhat meg. Tengert es oceant egyarant szeretem, de ahogy ujra es ujra leirom, az oceanmenti eletnek van egy hozzaadott ‘spark’-ja, ami masfajta eleterzeseket kelt az emberben. Ez az ut, amit Heniekkel egyutt tettunk kozosen, idei egyik legszebb utunk volt. Madridbol Lisszabonba, ott vegig az oceanparton delre Alentejon keresztul Algarve reszre, onnan pedig tovabb a spanyol partokra, Costa de la Luz, majd fel Sevillaba es vissza Madridba. Tobb, mint 2000km-es korut, de mindent meger az a szepseg, amiben tobzodhat az emberi lelek, a gyerekeknel pedig senki nem szaladgalt olyan boldogan a hosszu partokon! Csodalatos emlekekkel gazdagodtunk urja!

Curtains down… for the time being

Ugy erzem most ezekkel a ‘kepeslap tipusu kepekkel’, ahogy egyik kedves ismerosom nevezte oket, bucsuzom egy idore a blogvilagtol.  Most az eletunk mas es ujabb aspektusaira szeretnek koncentralni meg teljesebb figyelemmel. (Nem, nem csaladbovites miatt, ha vki erre asszocialna ;-) Ez az elhatarozas valojaban ma reggel szuletett meg, ahogy felkeltem, de mar motoszkalt bennem egy ideje es hallgatok ra… mert nem art neha ;-) es volt is mar ilyen tobb alkalommal a kozel 6 ev alatt. Azert valoszinuleg tartom, hogy meg mielott masik orszagba koltoznenk, visszaterek, vagy ha addig nem, akkor akkor :-) Vagy ha nagyon erosen feltamadna bennem az erzes ujra :-) Spanyolorszagot es ugy altalaban az egesz Iberiai-felszigetet es szigeteit mar ugyis nagyjabol teljesen felfedeztuk, de legalabbis keresztul-kasul bejartunk minden regiot es tengerpartot, ismetelni nem szeretnem magam, aki keres vmit ezzekkel kapcsolatban megtalalja a blogon szepen kategoriakba rendszerezve. Persze a hatarokat folyamatosan tagitjuk, ahogy eddig is, ugyhogy lesznek meg izgalmas utazasok, amikrol talan utolag majd beszamolok itt is. Ya lo veremos ;-) De aki addig is keresne, vagy hianyoznek neki, az tudja hol talal meg :-))

Kivanok mindenkinek csodaszep tavaszt, nyarat …etc es a legjobbakat az elet minden teruleten :-))

As good as it gets in Andalucia :-)

Vasarnap este tertunk vissza mi is a husveti ‘kormenetbol’ :-) Konkretan a husveti kormenet egy reszet Granadaban neztuk, ami apanak az egyik legnagyobb elmenye volt az ut soran. Kepek rola, az alabbi ketton kivul ITT vannak.

Ezuttal hideg fogadott a varosban, a tobb, mint 3000 meteres hegyek teteje meg boven hoval fedett volt. A tengerpartokrol meg silecekkel az autok tetejen mentek a Sierra de Nevada csucsai fele :-) Mellesleg a Madrid melletti hegyekben is esett a ho, amit visszatertunkkor vettunk eszre! Mas elmeny volt Granada teljesen, mint amikor anno forro oktoberi napokat toltottunk ott. Mindenesetre Danit is teljesen lenyugozte a kormenet, mint minden hasonlo felvonulas – a zeneert teljesen odaig van! Egesz nap hallgatna! Ujra igazi eneklos korszakunkban vagyunk mar jo feleve, reggel-este enekelunk :-) A egyik legujabb kedvence, amit egyutt tanultunk, az a ‘Legyetek jok, ha tudtok’ biztos ismeritek, a Napoleon Boulvard is enekelte anno, meg en is gyerekkent a gyerekkorusban :)) Danira a zene csak ugy ragad, akarcsak a spanyol es az angol szavak :)) Egyre tobbet beszelgetunk kettesben spanyolul es fordit azok szamara, akik nem ertik :)) Nyilvan az o kozel negy eves szintjen, de mindig dobbenet mennyire termeszetes naluk ez a folyamat, mennyire tisztaban vannak azzal, hogy mikor melyik nyelvet hasznaljak! S harom nyelven enekel :-) Ez az egyik legmokasabb szerintem :D Mar video is keszul rola, majd idovel posztolom :-)

Iden jo hosszu volt a tavaszi szunet, majd ket het, kedden kezdodott ujra, bar ebben a honapban csupan csak a delelotti foglalkozasokra megy, mert a husveti szunet utan nagyon komolyan leult velem beszelni es elmondta, hogy szeret a pajtasokkal jatszani nagyon, de ott enni es aludni nem akar, mert az nem jo… Mivel ebben a honapban en sem repulok haza, igy meg tudjuk oldani, hogy minden nap csak 12:30ig maradjon, de majusban visszaallunk a regi rendre, megbeszeltuk. Jovore mar ugy sem lesz meg ez a lehetoseg, hiszen 4 eves kortol kotelezo 4ig bentmaradni mindenkinek, max ebedre lehet hazavinni a gyerekeket, amit sokan ki is hasznalnak!

Szoval miutan sikeresen megtettuk hazafele is a kellemes 700 kilometert a partoktol, mar csak egy feladat maradt hatra: kimosni azt a tobb kilonyi homokot a hajunkbol es ruhankbol, amit a Levante szeltol kaptunk locsolkodo viz helyett husvetra :-)

Eredetileg amugy a Picos de Europaba terveztunk menni a husveti negy napos hosszuhetvegen, de az idojaras kozbeszolt, mivel nagyjabol az egesz iberiai felszigetre megerkezett a husveti eso es lehules, ami immar negyedik eve minden evben menetrendszeruen jon :-) Ez az a szinte garantalt idoszak, amikor a kora nyari idot benyeli az esos hideg, hetekre is akar… Igazi valtozekony napjaink vannak nekunk is. Amikor sut a nap, meleg van, amikor beborul es fuj a szel, hideg. De kellett mar ez a sok eso, igy minden alkalommal orulok, ahogy latom, hogy kel igazan eletre es zoldellove a bennunket korulvevo termeszet!

Miutan lemondtuk a szallast a Picos de Europaban, vegig neztuk az idojaras jelenteseket az egesz Iberiai felszigetre vonatkozolag, de csupan egy zugat talaltunk az orszagnak, ahol napsutest es viszonylagos joidot mondtak, ez pedig Almeria partjainal volt. Innentol intuitivan kezdtem el szervezni az utat es szerintem ismet sikerult Almeria legszebb pontjait bejarni – ezuttal teljesen masik iranybol, mint tavaly osszel. Almeria regioja szerintem nem tartozik kifejezetten a turistamagnes-ovezetbe, hacsak nem izgatja az embereket Europa egyetlen sivataga, a Tabernas, amit egyszer erdekes megnezni, de szerintem a fo vonzerot a Cabo de Gata-Nijar nemzeti park jelenti, ami ezuttal a mi celunk is volt! Annal is inkabb, mivel osszel ugye kimaradt a hatso szelvedonk hirtelen kirobbanasa miatt! De megerte ujra lejonni ennyire a keleti csucsokbe nagyon!!!

Szallasunkat Almerimar udulofaluba foglaltam (lasd a fenti 5 kepet), ahol megint inkabb a tel elol menekulok koltoznek ilyenkor, nyaron pedig tomve lehet a sok turistaval. Nagyon szep, gondozott, csupa palmas udulo, amihez golfpalyak tartoznak es egy szep yachtkikoto. Az apartman hotel neve Spiritmar volt, ami nagyon klassz volt, ajanljuk! Ezen a kornyeken szerintunk ez volt a legszebb kisvaros, Almeriaba semmikepp nem akartunk megszallni, bar megalltunk, de nem tett mely benyomast rank a varos – a kikoto korul helyes volt (kepek alabb).

Ellenben, ami Almeria varosa utan kovetkezik, az Cabo de Gata szubtropusi szepseges nemzeti parkja! Fenomenalisan gyonyoru szerintem, es lehet csak en nem tudok rola, de annyira nem erzem, hogy kelloen lenne reklamozva, de en ezt itt es most mindenkepp megteszem a magam modjan, s kepeken keresztul :)))!!!

Majd kulon teszek meg fel rola kepeket es kiemelem a kedvenc reszeket!

Odafele uton egyebkent megalltunk utkozben a Velez-Malaga feletti hegy tetejen levo vilag egyik Kalachakra Sztupajanal, amibol csupan 5 van az egesz vilagon! Azert epult, hogy vedelmet nyujtson Europanak! Ahogy irjak nem sokan tudnak rola, meg az ottlakok sem, de amennyire el van bujva a hegyek kozott – fold uton kozelitheto meg, nem csodalkozom. Bovebben rola ITT olvashattok. Abszolut megeri felkeresni! Mint pont egy hettel elotte kiderult, amikor otthon jartam a Magnetic Heart Activation deep meditation-on, egy Sydneyben elo magyar buddhista lany meselte, hogy anno ok majd minden evben idejartak ‘buddhista taborba’ Mo-rol! Milyen kicsi a vilag :))

A csodalatos pedig az volt, ahogy vegig szakadt az eso, de kozvetlen miutan megalltunk es kiszalltunk az autobol, megnyiltak a felhok es kristalytisztan atsugaroztak a napsugarak, es vmi csodalatos szivarvanynak lehettunk tanui. Ha egyaltalan meg lehetett a hely hangulatan emelni, akkor ez feltette a koronat, az biztos :-)

Utunk innen Nerja hires tengerparti kisvarosaba vitt, ahol a vacsorankat elkoltottuk fantasztikus kilatas mellett! Gyonyoru kisvaros, es mar igy aprilis elejen tele volt turistakkal! Nem szeretnek nyaron ott lenni ;-) De mi eleve nem szezonban utazunk, hanem azon kivul, amikor elvezheti az ember a termeszetet es a varosokat tomeg nelkul :)) A tobbi kep  ITT talalhato a Kalachakra sztuparol, Nerjarol, Almerimarrol es Almeriarol!

Playas de Cabo de Gata

This slideshow requires JavaScript.

Es megerte visszamenni!!! Cabo de Gata egy igazi szubtropusi helyszin (szamos filmforgatasnak is ;), ami a Kanari-szigetekre hasonlit talan leginkabb! Az olyan intuitiv fotosok szamara, amilyen en is vagyok, pedig igazi paradicsom :))) Nagy kedvenceim koze tartoztak azok a partszakaszok, ahol csak ugy erdokent nottek az aloe vera-k a part menten :)))

Benalmadena Buddhist Temple (Stupa)

A Costa del Sol-on ket nagyon szep stupat is talalni, az egyik, ahol most voltunk, az a Benalmadena-i. Gyonyoru kornyezetben fekszik a tenger felett egy magas domb tetejen. Fiatalabb, mint a zalaszantoi sztupa, ami 1992ben epult. A Benalmadena-i 2004ben, de a legnagyobbnak szamit Nyugat-Europaban, es fantasztikusan gyonyoru kilatast ad egesz Marbella es kornyekere. Belepven tradicionalis himalayai festmenyek diszitik a falakat, buddhizmusrol szolo konyvek es buddhista szerzetesek segitenek valaszokkal az erdeklodoknek. Rogton a bejaratnal ezen szavak fogadjak a latogatokat:

”Welcome to the Enlightenment Stupa – a Buddhist monument for peace, prosperity, harmony of the world and a place of meditation.”

Rendszeresen tartanak meditacios osszejoveteleket es a buddhizmus megerteserol szolo beszelgeteseket. A Stupa korul setalva, orajarassal egyezo iranyban, elmondhatjuk kivansagainkat, amik a buddhista hit szerint, a stupa kozvetlen kozeleben konnyeden valora valnak :-) A letisztult geometriai formak a negy alap elemen kivul tobb dolgot is hivatottak szimbolizalni: fold, viz, tuz, levego, ter, tudatossag…stb A stupak egyebkent egyertelmuen a ‘megvilagosodas’ elereset hirdetik az eletben a szenvedessel szemben. Jelenletukkel, azzal, hogy megepultek, konvertaljak a kulso valosagot, ami nem egy szenvedesekkel tele vilag valojaban, hanem epp ellenkezoleg, orom es boldogsag forrasanak helyszine. Mindezen felul vedelmi es beket sugarzo szerepuk is van, es igazi energia generatorok! Tukrozik az univerzalis alapelveket, mint harmonia es tokeletesseg, es arra osztonzik az emberi elmet, hogy vegre teljes kapacitasra ebredjen! Azaz elje az eletet teljessegben es tudatossagban!

Annyira szep es letisztult szerep :-))

En las playas de Marbella :)

This slideshow requires JavaScript.

Egy pelda a sok kozul, amikor a blogon keresztul ujabb ismerettseg kel eletre :-) Szandra meg decemberben irt nekem eloszor, amit januarban suru levelezes kovetett, s mivel mi mar akkor tudtuk, hogy megyunk marciusban delre a Costa del Sol-ra, osszeszerveztuk es talalkoztunk! Ket napon at egyutt ettunk-ittunk-tengerpartoztunk es megallas nelkul beszelgettunk :D A kis skacok pont ilyen jol ereztek magukat, estekbe nyuloan jatszottak. Az elso instanttol kezdve nagyon egyhuron pendultek, jo volt oket ennyire elmelyulten latni egyutt jatszani! Dani azota is emlegeti Cristot :) Nagyon klassz egyutt toltott hetvege volt es orulunk az ujabb ismerettsegnek!