Gondolatok

Lassan sétálok hazafelé…Gábor öcsémet tettem fel a reptérre menő buszra…elintegettem…még maradt volna…szikrázó napsütés, de már hűvös az idő…elkelne most egy kesztyű…kicsit eltévedek, de végül rálelek a postafelé vezető útra…öcsémnek megígértem feladom egyből a képeslapjait, és egyúttal sajátjaimat is…furcsa ez is: ott állok a hölgy előtt, aki átveszi a képeslapokat a kezemből és rendszerezi őket ország szerint: megy egy Angliába, egy Taiwanra, kettő Amerikába, egy Ausztráliába, egy Írországba, egy Dániába, egy Németországba és egy jó pár Magyarországra…bele sem gondoltam mostanában hány helyen is élnek barátaink és milyen jó mindenkivel tartani a kapcsolatot…remélem mindenkihez odaérnek a lapok :)…setalok tovább…a fák levelei vörös-sárga-zöld és barna színekben pompáznak…jól esik csak rájuk nézni is…közben próbálom végig gondolni mi is történt ezalatt a jó három hét alatt míg kint volt Gábor.

Rengeteget kirándultunk; sokszor reggeltől-estig talpaltunk, hogy a végén beüljünk egy kellemes kávézóba egy jó beszélgetésre…bejártuk az összes királyi palotát és kertet – melyek mindig egyfajta időutazások voltak a modern, gyorsan fejlődő világból egy ősi tradícionális csendes világba, ahol az ember könnyen el tud merülni a gondolataiba, csak a palotát és annak kertjét látja, az ott sétáló, üldögélő embereket, kis tavakat, színes fákat melyek néhol alborétumszerűen alkotnak egy-egy harmonikus helyet a város zaja elől elmenekülő emberek számára…felmentünk és elidőztünk számos kilátón, hegyen, ahonnan szép kilátás nyílt Szöulra …de volt, amikor csak a tetőkertben üldögéltünk, olvastunk, írtunk vagy csak beszélgettünk egy-egy tea társaságában…résztvettünk egy félnapos DMZ túrán is, ahol tanui lehettünk a ketteosztott koreai nemzet tragikus történelmi helyszínének…ahol a déliek szíve tele reménnyel keresi az egyesítésre az utat, míg az északi szomszédaik szíve tele félelemmel próbálnak küzdeni az életben maradásért…

Gyonyoruen megfogalmazva es bovebben a DMZ túráról, öcsém által indított blogban olvashattok: (nagyon ajanlott!)

http://www.thesoulofseoul.blogspot.com/

Voltunk a nagykövetség által rendezett 23-iai ünnepségen, ahol együtt emlékeztünk meg más magyarokkal az ’56os magyar forradalom 50. évfordulójára; majd egy héttel később egy Liszt Ferenc zongorahangversenyre hívott meg bennünket a követség, ami után egy állófogadást adtak, ahol a többi magyarral összegyűltünk és jót beszélgettünk finom magyar borok tarsasagaban. Mindig érdekes hallgatni ki honnan jön, miért éppen Koreába, kinek mi a celja, hogy érzi magát az országban…nem sok magyar él itt kint, de úgy érzem ettől különlegesebbek ezek az alkalmak, ahol lehetőségünk van egymással találkozni. Általában hétköznap mindenki `ázsiaikkal` van körülvéve. Európai emberrel ritkábban találkozik az ember errefelé… Őszintén? Egyáltalán nem érzem nehéznek ezt a helyzetet. Örülök, hogy megismerkedhetünk teljesen más mentalitással és felfogással rendelkező népekkel is. Mert más…nagyon más… A koreaiak esetében például, ha a metrótérkép előtt megállunk néhány percre tanulmányozni, hogy belőjjük, merre is kell menni, máris ott terem egy ember, aki egy perce még a padlót mosta fel, azon nyomban beteszi a closetba a felszerelését és máris a segítségünkre siet. Vagy, amikor a lány az utazási irodából küld egy emailt, hogy az idő kezd hidegre fordulni és vigyázzunk az egészségunkre, öltözzünk fel melegebben… Ebbe még most is beleborzongok… Vajon honnan jön az emberek kifogyhatatlan kedvessége? Egyértelmű: egymásból. Jobban odafigyelnek egymásra, mert tudják senki nem boldogulhat a többi ember segítsége nélkül. ”They know that nobody can prosper unless others also prosper” .

Nem éreztem még, hogy egyszer is kívűlállóként vagy idegennek kezeltek volna. Lehet nem ért velem mindenki egyet és más tapasztalataik vannak ittélőknek, de én csak azt tudom leírni, amit magam tapasztaltam az elmúlt hónapok során…és ez határozottan pozitív, sőt lélekemelő. Nekem úgy tűnik, innen nézve, nincs is annyira elveszve az emberiség, létezik még moralitás és társadalmi szolidaritás… Keményen dolgoznak itt az emberek, ez igaz – de ez viszi őket előre. És fáradhatatlanul, mint a ”duracell nyuszik” haladnak es fejlődnek, miközben nem felejtenek el egy-egy kedves szót mondani a másiknak. Sok a mosolygós ember az utcán. És nekem nem tűnik művinek, őszintén mosolyognak, mégha félénken is az emberre és bármikor a segítségére sietnek az embernek, hezitálás nélkül. Nem sok nyugati él ebben az országban, de talán pont ez az ország kisugárzásának a titka…

Eszembejut egy indiai barátunk is, aki egyszer adott kölcsön nekünk 2000wont jegyre, mert nem fogadták el a nagycímletű bankjegyet. Mire vissza akartuk adni neki másnap, a következőt mondta: ”ne nekem add vissza, hanem add inkább majd te is egy olyan embernek, akinek éppen szüksége van rá…”

Ilyen és ehhez hasonló élményekkel és gondolatokkal térhet haza most öcsém is. Bár nem látok a gondolataiba, úgy érzem sok mindenre rácsodálkozott itt…és nem csak a technikai fejlettségükre, mert az egyértelműen lenyűgözte, hanem Korea humánus oldalára is…remélem neki is tetszett legalább annyira, mint amennyire nekunk tetszik ez az ország nap, mint nap…örülök, hogy itt kelek fel, ahol a nap is, a ”Land of Morning Calm” országában…remélem még jó pár évig :)

Advertisements

Namison

Múlthét szombaton a Nami szigetre mentünk, mivel 25 fokot mondtak és napsütést arra a napra. Felkerekedtünk, s gondoltuk 1-2 óra alatt odaérünk majd…tévedtünk…

…először is egy 1 órás metró út volt soron a délelőtti tömegben Pyeonchonból Gangbyeonba :) Majd miután sikeresen megtaláltuk a Dongseoul Bus Terminalt beálltunk a sorba a jegyekért. Nem volt olyan egyszerű, mivel ezen a buszállomáson semmi nem volt kiírva angolul, csak koreaiul. Így mikor én kerültem sorra a pénztárosnál magyarázkodhadtam pár percig, hogy megértsék hova akarunk eljutni. Az angol nevét a szigetnek nem ismerték fel, majd összetették a fejüket a jegyárusok és végül az egyiknek leesett: mire megkaptuk a 3 jegyet. A távolsági busz a 36-os kiállóból indult, így elindultunk oda, ahol kiderült, hogy annak ellenére, hogy minden 5 percben indul egy busz Gapyeongba, mi csak a 12:05-re szóló buszra kaptunk jegyeket. Még csak 11 óra volt, így úgy döntöttünk beülünk a váróba, ahol az egyik ‘resti’ pultos-kiszolgálós helyen a vendéglátós épp a cappucino port osztotta szét poharakba előre és tette a poharakat egymásba. Mindezt egy nagyon szép zöld lavorból :) A végén, a port, ami a lavor aljában maradt, szépen utána egy fekete zacsiba töltötte bele, s mint aki jól végezte dolgát elpakolta a lavort és elővett egy másikat…

11:45kor úgy döntöttünk, hogy kimegyünk megnézzük mi a téma a buszunk körül… Kiderült, hogy nem minden 5 percenként induló busz telik meg, így a sorban állók közül, aki még felfér felülhet. Így mi is egy 10 perccel hamarabb induló busszal mentünk végül el…ha ezt tudtuk volna…na de mindegy volt már…1 órás buszút következett Gapyeongba, ahol érkezés után egy koreai buszon megismert `barátunk` segítségével kerítettünk egy taxit, ami kivitt a hajóállomásra. Mivel más úton nem lehetett eljutni, így a taxisoknak van forgalmuk rendesen ;). Megvettük a Nami szigetre szóló jegyeket + egy grillezett főtt kukoricát és beálltunk a kígyózó sorba, mely a hajóra vart. Az hajoút mindössze 10 perces kellemes ride volt. Lehömpölyögve a hajóról a tömeggel együtt, a sziget térképéhez mentünk először, ahol stratégiai egyeztetést folytattunk arról, merre induljunk és milyen szisztéma alapján járjuk be az egész szigetet. A sziget amúgy kb. fél Margitsziget nagyságú levél alakú sziget és a gyönyörű fasorairól híres, ahol számos koreai romantikus filmet is forgatnak.

Ősszel és tavasszal a legszebb és legszínesebb. A jó idő miatt rengeteg ember piknikezett mindenfelé. Persze a tömeg jelenléte nem újdonság egy olyan országban, ahol egy magyarországnyi területen 46 millió ember él. Gyakorlatilag mindenhol és mindig rengeteg az ember, különösen este és éjszaka, amikor a koreaiak igazán elemükben érzik magukat.

…közben mi is beszereztünk egy-egy take-out kávét és koreai pálcikás hot-dogot :), amivel egy időre jóllaktunk és folytattuk a sziget felfedezését. Végig sétáltunk a híres fasorok között, majd lementünk a partra, s annak mentén andalogtunk tovább eljutva a sziget legvégéig, ahol leültünk és csak bámultuk a lassú folyású folyó vizét. Kozben Karesz és Gábor megmutatta a koreaiaknak, hogyan kell lapos kővel kacsázni ;)

5 előtt egy kevéssel elindultunk vissza a hajóhoz, amire kb. 300m-s sor várakozott, így beálltunk mi is egy újabb sorba. Szerencsére a hajók jöttek és fordultak 5 percenként. A buszállomásra pont 6 előtt nem sokkal értünk, amikor még láttuk kikanyarodni a 6 órás buszt. Reggeli tapasztalatunk alapján, gondoltuk most is 5, de legfeljebb 10 percenként jön majd a busz, ami visszavisz bennünket Szöulba. …10 perc…20perc és egyre nagyobb sor…25perc és busz még sehol…végül 6:30kor fordult be egy busz, amire pont nem fértünk fel :( így a sorban az első helyre kerültünk. Még 30 perc következett, s a 7 órásival tudtunk csak elindulni. Hosszú út volt még hazáig…mire visszaértünk Szöulba, a koreaiak már mint éjszakai lepkék szálltak meg mindent. Mindenki az utcán volt, vásárolt, ideiglenesen felállított színpadokon énekeltek (karaokiztak), táncoltak…vidám esti hangulat uralkodott. Mi is beléptünk a koreai esti pörgésbe és végül éjfélig haza sem mentünk. Említeni sem kell, hogy a fél 12-es metró jobban meg volt tömve, mint az esti 6-os, amikor a munkából áramlanak haza a tömegek…

Latogatas a cegnel es Myeong-dongban

Úgy döntöttünk bemegyünk Kareszhoz a Samsunghoz és hármasban együtt megebédelünk. Be is értünk délre, ahogy megbeszéltük, azonban akkora volt a sor a menza előtt, hogy nem jutottunk be. Így úgy döntöttünk beülünk inkább a környéken lévő egyik étterembe. Itt hozzátenném, hogy a Samsung Engineering épülete Dogokban van, ami a legdrágább környéknek számít Szöulban. Itt vannak a város legmagasabb – 65 emeletes – épületei…Elosre tehat nem tunt egyszerű vállalkozásnak, hogy finomat (ehetot) és olcsót is találjunk egyszerre. Végül egy Food Court mellett döntöttünk, ahol ki voltak rakva az ételek képei egy nagy központi étlapra és arról lehetett választani. Nem volt egyszerű, mert a képek nagyon aprók voltak, nehéz volt felismerni melyik képen mi is lehet pontosan. Így véletlenszerűen rámutattunk két ígéretesnek tűnő ételre és megrendeltük őket. Gábor közben elment vizet szerezni. Be vannak készítve a hűtött vizespoharak, ahonnan el lehet venni egyet és a mellette lévő vízautomatából mindenki annyiszor tölti újra, ahányszor csak akarja. Ez szinte minden étteremben így van, ha nem, akkor automatikusan hozzák a pohár vizet. Közben megérkezett a kaja is: tojásos, zöldséges rizs vmi barnaszószós hagymás cuccal, 2 fajta kimchivel és finom tojáslevessel. Szerintem nagyon finom volt, be is kanalaztuk az egészet. A másik szett, az egy olaszos pasta volt salátával. Mind a hárman nagyon jól laktunk és Gábor is kipróbálhatott végre egy-két új eledelt :)

Az etterem kijarati reszenel van egy kis ‘toalett bárpult’ is, ahol az ember fertőtlenítheti a kezét, a tükörben megnézheti magát, nem-e maradt vmi kajamaradék az arcán ;) igy szépen es tisztan tavozhat mindenki…Karesz drága ezutan visszament dolgozni, mi pedig folytattuk az utunkat Myeong-Dong-ba, ami egy nagyon felkapott vásárló negyed a maga sajátos koreai hangulatával. Rengeteg fiatal, nekik való boltok, éttermek és kávézók. Mi is beültünk egy jópofa kávézóba, mely Tom-Toms névre hallgatott és egy cappucino vmint cafe latte társaságában egy jó órát beszélgettünk a világ nagy dolgairól ;))) Nagyon klassz volt. Utána bejártunk még egy-két boltot, vettünk ezt-azt és ismét elégedetten tértünk haza. Az elso hetrol keszult fotok itt!

Gabor a Deoksugung Palotanal

Szerdai szöuli mászkálásunk a Déli Kapunál kezdődött. Majd körbejártuk a Városházát és a közelében csordogáló Cheonggyecheon patak mentén sétálgattunk. Nagyon hangulatos hely. A patak környékén rengeteg modern üvegepulet emelkedik a magasba, melyek mind egy-egy céget reprezentálnak. Így a környéken dolgozók mind a patak partjára mennek le egy kávét meginni vagy éppen az ebédjük gyanánt szolgáló szendvicset elfogyasztani. Mi is beálltunk a sorba és vettünk magunknak egy clubszendvicset és egy fincsi frissen készült eperlevet. Ad hoc ebédünket követően bementünk a Korean Tourism Centre-be és begyűjtöttünk egy-két hasznos térképet és a DMZ túráról kapcsolatos anyagokat. Tervezzük, hogy okt. 28án elmegyünk a Demilitarizált Övezetbe, mely a Keleti- és Sárga-tenger között húzódik elválasztva több mint 50éve a két Koreát.

Miután beszereztünk minden infót, amit akartunk elindultunk a Deoksugung Palace felé. A palota az 1400-as években épült még, bár a japán megszállás idején szinte teljesen elpusztult, de sikerült, mint a legtöbb palotát helyreálltítani. Gábornak nagyon tetszett, lévén, hogy az első keleti királyi palota volt, amit vha is látott. Különleges élményként élte meg, hogy a modern város közepén egy gyönyörű palota – mely több épületből áll – bújik meg a maga varázsos és nyugalmat árasztó hangulatával. Leültünk az egyik fa alá, elfogyasztottuk magunkkal hozott péksütieinket és élveztük a látványt. Kb. 2 órát töltöttünk el a palota kertjében, majd szép lassan hazamentünk.

Gabor elso elmenyei Szoulban

Másnap reggel úgy döntött Gábor, eleget pihent ahhoz, hogy bírja az egész napos kirándulást, így felkerekedtünk és elmentünk a Yonsei Egyetem kampuszára Sinchonba, ahol az egyik ott tanuló magyar sráccal, akit szintén Gábornak hívnak, találkoztunk. Mivel Gábor órájának csak 1kor volt vége, addig mi körbejártuk a kampuszt. Nagyon szép idő volt és meleg. Az egyetem régi része 200 év körüli epületekből állt, melyeket teljesen benőtt már a növényzet. Igazi őszi színekben pompázott az egész hegyek között elterülő kampusz….

Közben Gábornak is vége lett az órájának igy elmentünk együtt megebédelni. Sinchon közepén találtunk egy kellemes, meghatározhatatlan jellegű kis éttermet. A kínálat az olasz és koreai konyha egyvelegének tűnt. Én vmi csirkemellet ettem rizzsel rajta tojással és paradicsomszósszal. Finom volt. Tesóm pedig meatball spagettit választott magának. Miután mindhárman jól laktunk elindultunk fel a hegyre, ahol egy nagyon szép buddhista templom rejtőzött a fák között teljes nyugalomban. Egy órát üldögéltünk a meseszép környezetben és hallgattuk a templomban zajló szertartást és a ritmikus kolompolást. Nagyon jó érzés volt semmire sem gondolni, csak élvezni ezt a fajta nyugalmat és átérezni a pillanatot…

Oktober 23-ai unnepseg Seoulban 2006

Az elmúlt héten 2 magyar fogadásra is voltunk hivatalosak. Az első az október 23-iai ünnepség alkalmából, ahová a Magyar Nagykövetség meghívott minden Szöulban élő magyart vmint más ország konzulait, nagyköveteit és diplomatáit. A nagyon elegáns Lotte Szálloda 37. emeletén rendezték meg az ünnepséget, ahonnan csodálatos esti/éjszaki kilátás nyílt a városra. A fogadás nagyon exkluzív és elegáns volt. Több kerek asztalon voltak különböző konyhák remekei; volt magyar, koreai, kínai és japán gasztronómiai táplálék is :), amit szépen sorban végigkostóltunk, miközben finom magyar borokat kortyolgattunk! Magyarok nem jöttek el túl sokan, talán 10-15-en lehettünk maximum, de így is volt rá lehetőség, hogy más ittélőkkel is megismerkedjünk. A nagykövet mondott közben beszédet, megemlékezvén ’56-ról; őt követte egy koreai bácsi, aki annak idején harcbaszállt a magyarokért, és a koreai kormánytól kért segítséget, hogy nehany egyetemi honfitrársával együtt elmehessenek Mo-ra, harcolni a magyar szabadságért…hát ilyenek is történtek…hozzátette, hogy ma úgyanúgy kiállna Mo-ért, mint annak idején tette azt.

Ezután egy hatalmas csoki tortát vágtak fel, amiből mindenkinek jutott bőséggel. Nagyon jó hangulat és atmoszféra volt. Azt hiszem nem csak mi, de más magyarok is, akik résztvettek a közös megemlékezésen is örültek, hogy itt kint Szöulban emlékezhettünk meg az október 23-iai eseményekrol, s nem Budapesten…sajnos…

Gabor ocsem latogatasa Koreaban

Elérkezett a nagy nap. Gábor úgy döntött gépre száll, hogy megnézze magának mi is olyan különleges Koreában, amiről mi már hónapok óta írunk és fényképezünk.

Reggel 8ra ért ki az erkezesi oldalra, ahol én már akkor egy órája vártam őt. Kikeveredtünk a reptérről, megvettük a jegyeket, majd felpattantunk az Anyangba menő limuzinbuszra és kényelembe helyeztük magunkat az egy órás útra. Közben igyekeztem felkészíteni mi vár rá az elkövetkező időszakban. Lelkesen figyelt, hallgatott és emésztette a sok új infót, amit ütemesen daráltam neki végig az út során ;) Mikor a lakásra érkeztünk és körbenézett, lepakolt és kipakolt még úgy volt vele, hogy menjünk azonnal, estig le sem akar feküdni. Egy órával később már az igazak álmát aludta….zzzzzzz….4 órával később ébredt fel. Először arra, hogy Csomán Gabi barátja kereste skype-on, hogy érdeklődjön hogyléte felől Taiwanról, de Gábor öcsém szeméből még nem szállt ki az álom és csak nyöszörgött, hogy nem beszél senkivel, és aludni akar… Egy óra elteltével végül kitápászkodott az ágyból és kezdett magához térni. Eközben Karesz is hazaért és együtt megvacsoráztunk és koccintottunk koreai kinttartózkodására helyi soju itallal :)