Lezárás – Utolsó magyarországi iskolai nap

Ezek már az utolsó napok Magyarországon. Szivünk tele vegyes érzelmekkel. Várjuk, hogy menjünk és végre újra együtt legyen a család, ugyanakkor hiányozni fog mindenki, akivel az elmúlt két hónapban újra kicsit közelebb kerülhettünk és időt tölthettünk. Miközben mindenkitől búcsúzkodunk, a bőröndök már félig bepakolva, iratok rendezve, lelkileg felkészülve, ma lezártuk az iskolát is.

IMG_5645
Ma volt az utolsó napja annak a két hétnek, amikor Dani itt járt iskolába. Amikor bementem a 2B osztályteremébe és megköszöntem, hogy befogadták Danit erre a rövid időre, a tanítónéni megkérdezte a gyerekeket, hogy megosztanák-e milyennek ismerték meg Danit. Majdnem minden kisgyerek feltette a kezét és sorolták: kedves, ügyes, okos, kedves, barátságos, kedves, összetartó, kedves, nem rossz fú :), jó vele játszani, sokat jelentkezett, kedves, kedves… nekem és a tanítónéninek is folytak a könnyeink… minden gyerektől kapott egy-egy rajzot is, amit emlékként vihetünk magunkkal.
Ki gondolta volna, hogy két hét is alakulhat úgy, hogy az megmarad örökre különleges élményként – nekem legalábbis biztosan, de úgy érzem Daninak is. Befogadták és megszerették. A tanítónéni hozzátette, hogy látszódik, hogy mennyire kiegyensúlyozott és mennyire más rendszerben tanult eddig. Nagyon tetszett neki, hogy Dani mer jelentkezni, kérdezni, ha tud vagy épp nem tud valamit. Nincs benne félelem, hogy mások mit gondolnak. Segítséget kér, ha nem ért valamit és mindenhez könnyedén alkalmazkodik. Hálás vagyok, hogy úgy döntöttünk, hogy beíratjuk Magyarországon is, akkor is, ha akkor már tudtuk, hogy nem hónapokra csak két hétre jár majd. Szeretettel és élményekkel tele a szívünkben visszük ezt az emléket is tovább <3
Most pedig hív újra a világ, az újabb tájak, emberek, kultúrák, ételek és élmények!

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s