That day…

2001 szept. 11 reggelen…

Verofenyes napsuteses meleg reggelre ebredt a Keleti-Part. En nem mentem be dolgozni a szallodaba delelott, mivel par nappal elotte komoly inhuvelygyulladas keletkezett a jobb csuklomban, amit mozditani sem tudtam. Csupan delutan dolgoztam az etteremben, ahol igy en kaptam meg atmenetileg a hostess feladatokat, azaz en udvozoltem az etterembe erkezo vendegeket, vezettem oket az asztalukhoz, beszelgettem veluk, es inteztem a kartyaval torteno fizeteseket. Karesz azonban ment reggel 9re dolgozni a Sheratonba, ahogy maskor is. A pontos idot akartak beallitani az egyik szobaban az ebreszto oran, amikor lattak, hogy barmelyik csatornara is valtanak, mindenutt arrol a szornyuseges hirrol adnak tudositast, miszerint az egyik Twin Towerbe becsapodott egy repulogep. Orakon at ugy takaritottak, hogy minden szobaba azonnal bekapcsoltak a tv-t es kovettek a hireket. En ekozben, eloszor ezen a nyaron, kimentem a kertbe es kifekudtem olvasni a kora oszi csodalatos idoben, mire nem sokkal ra kapok egy SMS-t Valitol, Karesz noveretol, miszerint ”hol vagyunk? Ugye nem New Yorkban, mert hallottak, hogy vmi borzaszto tortenik ott.” Nem tudtam mire velni az uzenetet, bementem telefonalni a szallodaba, hogy beszeljek Karesszal. Elsore nem kapcsoltak, igy bekapcsoltam en is a tv-t, es megutkozve figyeltem a hireket, s ahogy pillanatok alatt minden csatorna mar csak errol kozvetitett. Ereztem, ahogy egyre jobban elfog a remeges, mert keptelen voltam elhinni, hogy amit latok, az valoban megtortenik. Majd hirtelen felugrottam es felhivtam edesapamat az irodajaban, ami otthoni ido szerint delutan volt, es probaltam kerdezni, hogy o mit tud, mi tortenik, otthon mit mondanak, mi mit csinaljunk??? O, mivel az aktaiba temetkezve uldogelt addig az irodajaban, semmirol nem tudott, igy abban maradtunk, hogy visszahivom par perc mulva, addig o is erdeklodik. Kozben probaltam ujra hivni a szallodat, ahol ugyanolyan kedvesseggel es termeszeteseggel vettek fel a telefont, mintha egy atlagos napsuteses szeptemberi nap lenne, amikor semmi kulonos nem tortenik, es hat mivel meg Karesz nem fejezte be a muszakjat, nem tudjak adni… Ekkor mar felig sirva konyorogtem, hogy de akkor is keressek meg, mert azonnal beszelni akarok vele, hat nem latjak, hogy mi tortenik a sajat orszagukban, fontos, hogy tudjak vele beszelni?! Mire sikerult beszelnem vele, mondta, hogy azonnal indul o is, csak meg befejezik az utolso szobat es rohan haza. Mire hazaert en a tobb oras folyamatosan erkezo hirek lattan es hallvan mar alig voltam magamnal a felelemtol. Egyszeruen maga a tudat, hogy senki nem tudta, mi fog meg tortenni, mikor lesz ennek vege, mi lesz a folytatasa, egyaltalan el fogjuk-e tudni hagyni a szigetet es hazajutni, eleg gyorsan kikeszitett. Az sem segitett, hogy egyre masra mondtak, miszerint a sziget is nyugodtan lehet celpont mivel mindossze egy hid kapcsolta ossze a szarazfolddel es mivel Massachussetben hatalmas katonai bazisok vannak, sosem tudni, mikor valik esetlegese celpontta. Ekkorra mar az osszes telefon vonal meghalt. Mar negyed oraval kesobb nem tudtam vegul edesapamat ujra elerni, de azert mint vmi ‘lunatic’ felpercenkent probaltam hivni az otthoniakat orakon keresztul, teljesen sikertelenul. A felperces szunetek egyikeben azonban egyszercsak megszolalt a telefon. Felkaptam es csak annyit mondtam ‘hallo’, mire recseges-ropogas kozepette egy tavoli siro noi hang szolt a telefonba, hogy hallo, xy es a fiat keresi! Magyarul!!! Ezutan megszakadtunk! Mi az eselye, hogy egy teljesen ismeretlen magyart a nagy forgatagban pont hozzam kapcsoltak – mindenesetre egy szot sem sikerult vegul valtanunk egymassal es epp emiatt eleg kiserteties volt a hivas. Ez is csak ujra megrenditett. Vmikor estefele sikerult vhogy a szuleimmel kapcsolatot teremteni par percre, amiben csak annyit mondtak, emlekszem, hogy maradjunk ott, ahol vagyunk, most itt vagyunk nagyobb biztonsagban. Varjuk meg a ‘veget’. Miutan Karesz hazaert, hajnalig neztuk a hireket, es reszketve szenderultunk vegul alomba. Eredetileg november kozepeig terveztuk, hogy maradunk az USAban, de a tortentek utan azonnal haza akartunk menekulni menni. Teljesen mas hirek erkeztek Europabol, Mo-rol es az amerikai hircsatornakbol is. Kozben minden hazon es auton megjelent az amerikai zaszlo. Mindenki azzal jart-kelt. Buzgott a hazafias hangulat. Az egesz varazslatos nyar vmi bizarra remalomma valt. Mi a kovetkezo napokban csak az Eastham kozeli tengerpartokon talaltunk megnyugvast. Soha nem tudnam elfelejteni az erzest, mikent csak maga az ocean latvanya adott megnyugtato, biztonsagos erzest…csak elveszni a hullamaiban, csak csodalni, a partjan ulni a homokban… az erzes azota bennem maradt es bennem el…

Egy bokkeno volt meg szamunkra ebben a kaotikus idoszakban, hogy mi mar joval korabban lefoglaltuk szept 14tol a szallast Kanadaban. Ontarioba a Niagara vizeseshez, Torontoba es Montrealba keszultunk harom masik jobaratunkkal es ami sokat latott oreg piros Toyota Tercelunkkel. Sokat agyaltunk, hogy mondjuk le, maradjunk, vagy vagjunk neki. Sokan ijesztgettek a hatarokon uralkodo zurzavar es szigoru ellenorzesek miatt, de vegul nehez szivvel es vegyes erzelmekkel megis neki indultunk… Ugy ereztuk a helyzet nem valtozik azalatt a par nap alatt, igy mar mindegy, ha elmegyunk v maradunk. Akkor es utolag sem bantunk meg azt gondolom. Arra a par napra ki tudtunk picit kapcsolni, bar a hangulatunk es gondolataink erthetoen a tortentek korul forogtak, azonban a hatar tuloldalan mar egeszen mas hangulat uralkodott, igy sikerult kicsit kivulrol latni az esemenyeket. Orokre szolo elmeny volt az a par nap kanadai kirandulas, amit talan pont az esemenyek miatt meg intenzivebben eltunk meg mindannyian. Miutan visszatertunk, visszatert vele egyutt a felelem es a bizonytalansag erzese is a hetkoznapokba. Minden nap telefonaltunk a legitarsasagnak, hogy szeretnenk attetetni a repjegyunket korabbra, de sokaig  le voltak zarva a repterek, igy ez is teljesen bizonytalan maradt meg egy ideig, hogy mikor tudunk hazajutni. Elhagyni a kontinenst – mert konkretan csak erre vagytunk. Mikor rakerdeztunk, hogy esetleg at lehetne-e tenni a bostoni Logan airportra az indulast, a customer service-s holgy csak annyit kerdezett, hogy miert akarnank, amikor onnan indultak a repulogepelteritok is? #$@&* Kicsit kiborultam ezen (is), de vegul szeptember 30ra atfoglaltak nekunk a jegyunket, es a new yorki JFK repuloterrol indultunk, ahova erkeztunk is honapokkal korabban. Ezzel ennyiben is maradtak a New York-i es Washington-i terveink, miszerint oktober kozepetol egy nagyobb keleti-parti utat szerveztunk volna a munka vegeztevel… orultunk, hogy a repterig eljutottunk, bar dobbenet volt latni, amint az egesz varos le van zarva, mindenutt elteritesek, es kiserteties hangulat.

(a kepet iden juliusban keszitettem a Ground Zero teruletenel)

Nekem a kezembe nyomtak a repulout elott gyogynovenykivonatokbol keszult nyugtato bogyokat, majd mind a ket felkinalt rum+kolat felhorpintettuk, hatha segit lenyugodni. Mindenki hasonloan tett, igy viszonylag nyugalom volt az ut soran, leszamitva a szokasosnal sokkal nagyobb geprazasokat, amik az Atlanti ocean felett uralkodo hatalmas vihar okozott. Ekkora en mar nagyjabol ugy voltam vele, barmi tortenjek is, nem fog csak egy pillanatig tartani… Amikor Londonban foldet ertunk, eletunkben eloszor ereztunk vmi hihetetlen halat, hogy ujra Europa ‘biztonsagos’ foldjere erhettunk. Ekkor kezdett terjedni a mai napra meghonosult ‘landolas utani tapsolas’ is, amit akkor ujjongas es ejjenzes is kisert. Ezutan Londonbol-Budapestre vmi ‘utolso jaratos’ szornyen pici repulo repitett bennunket, ahol nemcsak az ulesek feletti rekeszek ajtai nyiltak ki randomszeruen, de az ulesek is idonkent hatrahanyatlottak, es minden egyes szellokest erosen megereztunk. Az elottunk onallo eletre kelt lehajthato talcak tortenetebe mar bele sem kezdek… eletem legijesztobb repuloutja volt, fuggetlenul a tortentektol! Miutan foldet ertunk Mo-on en akkor biztos voltam benne, hogy tobbet akkor koszonom szepen nem kerek a repulesbol.

Hat az elet maskepp hozta, vagy inkabb mi magunk lenditettunk ujra az elet kereken? – mindenesetre 3 honapra ra a Budapest-Amszterdam-Kuala Lumpur-Sydney 32 oras jaratain ultunk, repulve az ujabb ismeretlen fele. Innentol azt hiszem vegleg megpecsetelodott a mi sorsunk, lenyegunk es jovonk…

6 thoughts on “That day…

  1. Borzasztó lehetett átélni “testközelből” :((
    Én akkor épp Egyiptomban voltam, ott is természetesen minden adón ez ment aznap, de pár nap múlva már mintha mi sem történt volna :( Nekem a luxori kirándulás volt lefoglalva, amire végül nem mertem elmenni, pedig ma már sajnálom. Mondjuk így jobban megismertem Kairót és egy hosszabb kirándulásra is futotta a Vörös-tengerhez, szóval ez sem volt rossz, de azért már nem tudtuk felhőtlenül élvezni :(

  2. Gondolom en is, barhol lehetett is az illeto, mindenkire hatottak a tortentek vmilyen formaban. Akkor 22 evesen kulonosen felelmetesnek eltem meg, nem tudom, talan ma mar nem ‘hagynam el’ ennyire magam; ami persze azert is van, mert azota megvaltozott a vilag is, mindenrol azonnal tudomast szerzunk, es alig van mar vmi sajnos, ami ‘meglepi’ az embert…

  3. Emlékszem, én Miskolcon voltam és Szabolccsal egész hajnalig szinte szótlanul ültünk a tévé előtt és követtük az eseményeket… Otthonról nézve is ijesztő volt, nemhogy nektek ennyire közel New Yorkhoz… :(
    Igazad van egyébként, ma már szinte nehéz meglepődni dolgokon, annyira élőben nézzük a világszerte történő nehézségeket… Valóban sok mindent másképp éltünk meg a huszas éveink elején…

  4. Igen, mi is dobbent csendben neztuk a tortenteket a tv-n hajnalig…meg sem mertunk szolalni. Azota viszont annyit, de annyit valtozott a vilag…az emberek el vannak arasztva az ingerekkel eleve…

  5. Hat igen most olvasva a sorodat es visszaemlekezve az akkor tortentekre nekunk szuloknek pont ilyen nehez volt varni az elso percet ami orakba tellett, hogy tudjunk beneteket felhivni. A telefon es a Tv kozti tavolsagot tobbszor megtettem orakig sikertelenul mire sikerult Karcsival beszelnunk en tudtam, hogy ti azert egy kicsit tavolabb vagytok de az semmit nem jelent .Napokig a Tv gyakorlatilag ki sem volt kapcsolva es probaltuk magunkat megnyugtatni, ami megtortent az nem fog (remelem) soha tobbet megtortenni.Halla az Istennek ti szerencsesen megerkeztetek es elindult egy valtozas ami az egesz csalad eletet megvaltoztatta es a valtozas tart maig is.Puszi Valimama

  6. Szeptember 11. sokkolta a világot. Megrázóak a soraid… Ilyen félelmet soha nem éreztem, borzasztó lehetett. Akkor ezért is írtad valamelyik Cape Codról szóló bejegyzésedben, hogy azért is mentetek vissza, mert le kellet valamit zárni…

    Nekem egy ilyen robbantáshoz kapcsolódó “élményem” van. Mikor Marokkóba készültünk, néhány hónappal korábban Casablancában robbantottak, több mint 40-en haltak meg. Akkor azt gondoltuk, hogy a még fokozottabb biztonsági intézkedések hatására, nem ismétlődik meg a robbantás. Ez így is volt, míg kint voltunk hetekig.
    Azonban épp idén robbantottak újból, Marrakech főterén, az általunk is oly kedvelt Argana kávézóban, mely híres a tetőteraszáról, ahonnan belátni az egész teret és élvezni lehet a hamisithatatlan középkori hangulatot.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s