Todo sobre la Escuela

A multhet ota Daniek bolcsijeben (escuela infantil) ‘mese hetek’ vannak. Ez azt jelenti, hogy minden a mesekrol es konyvekrol szol. Mindig van vmilyen tema, ami korul ‘dolgoznak’, de ez az eddigi legnagyobb project. Minden gyereknek vinnie kellett be egy mesekonyvet (amit nem volt egyszeru otthagyni, mert minden gyerek haza akarta hozni a sajatjat :D), kesziteni kellett sajat mesekonyvet is, amibe kepeket kellett ragasztani es elmeselni egyszeru szavakkal, miket szeret az adott gyerek csinalni :-) Nem kis kihivas volt ez szamomra, de megoldottuk es egeszen elegedett voltam a vegeredmennyel :-) Az egesz bolcsiben helyes kis olvaso, konyvnezegetos kuckokat alakitottak ki minden sarokban. Minden kucko melle odatettek ‘egy tal meseskonyvet’, amibol lehetett valogatni. Sot, a szulok, nagyszulok, ha akartak bemehettek meselni is a gyerekeknek – amit ha otthon vagyunk szivesen tettem volna a sajat anyanyelvemen, de igy inkabb csak a mesekonyv keszitesben vettem reszt – szerintem mar ez is szep :-) Nagy dicseretet is kaptunk erte. Mindennek a mese projectnek pedig ma van a fo-fo napja, amikoris a 2-3 eveseket elvittek busszal a Retiro Parkban megrendezett konyvhetre! Egesz delelott kint vannak, piknikezni is a parkban fognak, en meg izgatottan varom, hogy mit mesel majd Dani! Elete elso ‘osztalykirandulasa’ 3 evesen!!! keszen vagyunk :))

A fenti kepen a mesekuckokat probaltam megorokiteni. Telefonnal keszitettem a fotokat, ezert a minoseguk nagyon gyatra, de azert talan igy is latni vmit beloluk. A kepmontazs bal also kepen lefotoztam, hogyan alszanak itt az oviban. Elnezest, bolcsiben, – nem jon a szamra ez a szo, ugyhogy amikor ovit irok, iden junius vegeig meg bolcsire gondolok!:) Nem mindennapi latvany, ahogy a gyerekek ossze-vissza gorogve szivacsokon alszanak – bar ez oket lathatoan egy cseppet sem zavarja :-) Mostmar en is csak mosolygok rajtuk, olyan edesek es semmi bajuk nem lesz attol, hogy nem kemping agyon alszanak, hanem jo koreai modra, a foldon, vekony szivacsokon :D Dani tudta hova kell jonnie :D Gondolom ilyet otthon nem latni :D Egyebkent itt csak 4 eves korukig altatjak a gyerekeket, ot evesen mar nincs siesta. Ne kerdezzetek miert, mint ahogy azt sem, miert kell olyan hamar elkezdeni irni es szamolni tanulni, hogy ot eves korukra osszeolvassak a betuket es 100-on belul szamolnak, es mar harom evesen elkezdik az angolt is, amit evrol-evre egyre nagyobb oraszamban tanulnak majd. 6 eves kortol mar heti 12 oraban lesznek angolul oraik, anyanyelvu tanarokkal. Mindez persze jatekos formaban jelenik meg, tehat elvileg no stress, de kivancsi vagyok, hogy miutan 5-6 evesen mar folyekonyan irnak-olvasnak, netan angolul is potyognek vmit, mi mikor kezdjuk el majd Daninak tanitani a magyar abc-t, a helyesirast, olvasast, hogy azt is megtanulja helyesen? Barkinek van elsokezbol tapasztalata ezzel kapcsolatban, szivesen varom! Nagyon!

A poszt ezen resze pedig visszarepit az idoben, ugyanis meg aprilis elejen irodott, amikor Dani ovoda/iskolai (itt elkezdik 3 evesen az iskolat es egeszen 16-18 eves korukig maradnak ugyanabban az itnezmenyben, hacsak nem koltozik a csalad) beiratkozasat kezdtuk el intezni!

Aprilis 2 – A heten voltak a beiratkozasok az iskolaba es ma volt a nyilt nap. Legalabbis nalunk, es ami az allami iskolakat illeti. Itt a kozelben 4-5 allami iskola van es 2 concertadas, ami felig privat, felig allami. A privat iskolaknak pedig utana sem mentunk, mert 600 euro lett volna havonta az alapar es nem akartunk a havi 410 euronal is tobbet fizetni, mint eddig tettuk…s ez meg nem is a teljes napi ar, mivel Danit alvas ido utan egybol elhozom! Az allami iskolakban az oktatas ingyenes, a reggeliert es ebedert kell kulon fizetni, ami ebben a suliban 85 euro havonta. Ezenkivul az egyenruhat kell megvenni, de nem kotelezo minden reszet, igy az is valoszinuleg kijon egyszeri 100 euro osszeg alatt. Mindez a felig privat-felig allami iskolakban havi min 250 eurot jelentett volna. Azert irok szamokat, hogy ha van, aki, esetleg koltozesen gondolkozik, legyen viszonyitasi alapja. Nekunk anno semmilyen informacio nem allt rendelkezesunkre magyarul, pedig nagyon nagy segitseg lett volna. Kizarolag angolul talaltam blogot anno, ket eve, ahol ezekrol is lehetett nemi informaciomorzsat kapni, de ahogy egyre aktualisabba valt nalunk is a tema, ugy tudtam meg en is egyre tobbet az itteni iskolarendszerrel kapcsolatban, amit idorol-idore itt is megosztok majd, hatha segitseget jelent valakinek. Termeszetesen a madridi arak kulonbozhetnek az orszag tobbi teruleten megjeleno araktol, (meg varoson belul is, eszak-del) de biztos vannak, akik ebben tudnak segiteni es bovebb informaciot adni.

Idekoltozesunk utan alapvetoen mindenki a ‘concertada’ tipusu felig magan/allami iskolat ajanlotta, es az allamirol megprobaltak lebeszelni, tisztelet nehany kivetelnek. Nem ertettuk miert, igy egy evvel korabban biztosak voltunk abban, hogy mi is oda fogjuk Danit kuldeni. Ez havi 250 euro alapdijrol indult volna, amire rajon a kaja, a kulonfele foglalkozasok, es a plusz orak, amiket 9-4 utan is bent tolt a gyermek. Azonban idovel megtudtuk, hogy az allami iskola azert nem johet szamitasba sok csalad eseteben, mert ott 9-4ig van oktatas es nincs mindig plusz ‘babysittingre’ lehetoseg, hogy bent maradjon  a gyerek pl. reggel 7tol, este 7ig. Bar ezt, ahogy latom, valtozik, mert a valasztott allami iskolaban is adtak papirokat arrol, hogy milyen ‘kulon foglalkozasokra’ lesz lehetoseg a jovo evtol, amik a torzs idon kivulre esnek. Ezt 3 evesen meg korainak tartom es mi 4kor mindenkepp elhozzuk Danit. Szerintem meg pici ahhoz, hogy tovabb maradjon, es ha megtehetjuk, akkor persze, hogy elunk is vele. A fentebbi piros keretes kepek mind a nyilt napon keszultek az uj iskolarol, ahova szeptember kozepetol jar Dani is. Egeszen mas kinezetre, mint ahogy en emlekszem vissza a sajat ovodamra, vagy altalanos iskolamra… Ot, 25 fos csoportot inditanak, mivel sok a gyerek. Ambar meg igy is csaladias hangulata van az iskolanak, mivel 6-7 eveseknel nincsenek meg nagyobbak – az iskolat, ahogy mennek elore az osztalyok, ugy bovitik, es epitik a tovabbi szarnyakat. Mivel ez a kornyek meg csak 5-6 eves, igy az igenyeknek megfeleloen bovitenek minden szolgaltatast es epitenek ujabb es ujabb iskolakat is.

Alapvetoen, amikor az ember uj orszagba koltozik szerintem az egyik legnagyobb kihivas (a helyi nyelv kommunikacios szinten torteno elsajatitasan kivul), az adott orszag egeszsegugyi ellatasi intezmenyeinek kiismerese, azokba torteno regisztralasa; ha van gyerkoc, akkor az iskolarendszer megismerese az, ami a legtobb feladatot adja az expat csaladok szamara. Az iskolaztatas biztos vagyok benne, hogy otthon is nagy izgalmat jelentett volna: megtalalni a legmegfelelobb ovodat, iskolat, de mindezt mas orszagban, mas nyelven, fokozottan osszetett feladat. Az elejen bizony en is ugy ereztem falakba utkozom a megfelelo informaciok hianya miatt. Persze minden kezdet nehez, csak bele kell jonnie az embernek, megtanulnia feltenni a megfelelo es adekvans kerdeseket, megismerkedni a helyi iskolaztatasi rendszerrel es a leheto legtobb kisgyerekes ismerostol velemenyt kerni, ha teheti. Vegul azt hiszem a legmeghatarozobb velemenyt a jelenlegi ovodavezetotol kaptam, aki annak ellenere, hogy egy magan bolcsode vezetoje, o maga is az allami iskolat preferalja es odajaratja sajat gyermeket. Elmondasa szerint szinvonalbeli kulonbseg egyaltalan nincsen, sot az allami iskolaban oktato tanaroknak kulon szakmai vizsgat kell letenni, amit mashol nem. Azonban, o is elmondta, hogy sok szulo nem teheti meg, hogy 9-4ig jarassa ‘csak’ a gyermeket ovodaba/iskolaba, mert a munkaideje ennel joval tart es nincs keznel nagyszulo, aki besegithetne a gyerekek elhozatalaban, ezert muszaj a felig privat iskolakat valasztani.

Mi mindezek tudataban ugy dontottunk meprobaljuk bejuttatni Danit az allamiba. Hatalmas volt a tuljelentkezes, mivel allitolag 2008ban kulonosen sok gyerek szuletett es itt aszerint kerulnek egy-egy osztalyba a gyerekek, ki melyik evben szuletett. Tehat minden 2008ban szuletett gyerek ugyanabba az osztalyba kerul, fuggetlenul attol, hogy januarban vagy epp decemberben szuletett. Rengeteg adminisztracio, papir toltogetes, tobb korben. Ami eldonti, hogy bejut-e az ember gyereke a kivant allami iskolaba, az a kovetkezokon mulik: 1. abban a korzetben el, ahol az iskola is van. 2. a szulo szintugy ugyanabban a korzetben dolgozik 3. hanyan elnek egy haztartasban 4. foglalkoztatas aranya (mindket szulo dolgozik, csak egyik, esetleg egyik sem?) 5. az eves adobevallas, amit elvileg jovore talan eltorolnek – ami jo lenne, mert igy nem eppen egyenlo eselyes a bejutas. Mindezekre pontot adnak es ha megvan a min 5 pont, akkor van eselye bejutni az allami iskolaba a gyermeknek. Mi elso korben nem jutottunk be, csak a masodikban, miutan kapott az iskola engedely, hogy meg egy plusz osztalyt inditsanak. Szoval azota nagy az orom :-) Kozel lesz az iskola, es a tobbi kisbaratjaval egyutt mehet :-) Mar csak a kismillio papir kitolteteset kell befejezni es leadni :-) Azt hiszem ennyi informacio egyszerre talan sok is, de ha vkit esetleg erdekel a tema, es van tovabbi kerdese, nyugodtan irja meg kommentben.

25 thoughts on “Todo sobre la Escuela

  1. Szia Vera!
    Először is gratulálok az ovihoz, nagyon örülök, hogy felvették Danit! És ti is ügyesek vagytok nagyon, hogy eligazodtatok a spanyol iskola-ovi rendszer útvesztőjében. :-)
    küldök egy pár linket, mondjuk most, hogy belegondolok ezek inkább kisebb gyerekeknek szólnak, de hátha mégis segítség lesz:
    http://www.kolyokangol.hu/
    http://egymast-tanitjuk.hu/doman-modszer/szabo-magda-es-a-tobbnyelvu-neveles#more-289
    A legtöbb (persze idézőjelben, mert a szülői szeretetet semmi sem pótolhatja) amit szerintem adhattok Daninak, hogy mire felnő 3 nyelven fog kitűnően beszélni! Én kíváncsi vagyok a tapasztalataitokra, mert engem sokan “támadnak” amiatt, hogy majd németül is akarom tanítani a gyerekemet egészen kis korától. Pedig még nincs is úton a gyerek, mi lesz ha véghezviszem a tervemet?! ;-)
    Ügyesek vagytok nagyon Vera!

  2. Ne aggodj, ezt a wordpress csak azert csinalja igy, mert nem ismeri az altalad belinkelt linkeket es ki akarja szurni, ha spam lenne, ezert keri az elfogadasomat; de mar approve-oltam is :-)
    Koszonom a cikk ajanlokat, maris olvasom :)

    Szerencsere, ha lesz gyereketet, erte ti ketten lesztek felelosok, nem masok! Csak ti dontotok arrol, hogyan szeretnetek felnevelni – nem masok! Ti meg majd kikeritek idonkent masok velemenyet, ha ugy latjatok jonak :-) A legjobb, ha mindenki a sajat haza korul sepreget es nem masok felett itelkezik, mert azt a legkonnyebb :-)

  3. Ildiko, nem tudom esetleg felreerheto voltam-e. Attol nem tartunk, hogy Dani mindharom nyelven problema nelkul meg fog tanulni beszelni, inkabb csak magan az idozitesen, hogy a magyar abc-t, irast-olvasast mikor kezdjuk el tanitani neki? Egyszerre a tobbi nyelvvel, vagy varjunk vele meg par evet es majd csak 7-8 evesen? Mert a beszed mas, mint az iras. Nagyon sok kulfoldon felnott gyerek bizony nem tanul meg helyesen irni a sajat anyanyelven, mert nem tanitjak meg neki kulon. itt magyar iskola nincs (tudtommal), es ezt nekem kell felvallalni es majd megtanitani ra! ezert tartom fontosnak az idozites kerdeset :-)

  4. Zsenialis a Szabo Magdarol szolo cikk! Koszonom meg1x, hogy atkuldted! Kulonosen az utolso ket sorral ertek egyet ”Ma szülőként az a feladatunk, hogy világpolgárokat, és ne lokálpatriótákat neveljünk. Ehhez pedig legalább egy idegen nyelv stabil ismerete elengedhetetlen lesz.” :-) S, ha hallanak, hogy mi is itthon elofordul bizony, hogy a harom nyelv szavait keverjuk egyszerre :-) mikor melyik nyelv szava ‘mondja a legtobbet’ az adott helyzetben, vagy epp melyik jut az ember eszebe hamarabb ;-) Mert vannak szituaciok, amiben csak angolul v epp spanyolul beszel az ember. Aki angolul vegzi a munkajat pl angolul tudja azt leginkabb elmondani, hogy mit csinal pontosan – a HR szakmaban en is csak angolul dolgoztam, es keresnem kell a szavakat magyarul, ha le akarom irni a folyamatokat. Vagy pl a kulonbozo tengeri herkentyuk, halak neveit mostmar leginkabb csak spanyolul v angolul tudom, mivel magyarul sokszor meg a szotar sem tudja…stb de errol lehetne meg sokat beszelni…

  5. Örülök, hogy tetszett. Szerintem is jó cikk, és ezt milyen régen mondta Szabó Magda. (legalábbis azt hiszem régen mondta)
    Aha, értem, hogy mit mondasz. Most hogy így belegondolok, én lehet hogy 7-8 éves kora körül (itthoni iskolás kor) kezdeném a magyar abc-t és a helyesírást. Talán addig még olyan kicsi gyerek. És addig ha megtanulja a másik két nyelven, az is nagyon szép eredmény. :-)
    De ez tényleg csak az én véleményem, nekem ebben nincs tapasztalatom. Remélem, hogy találsz a neten jó kis infókat, blogokat.
    :-) Érdekes lehet, ahogy több nyelven beszéltek otthon. :-) Nálunk ez akkor szokott fokozottan előfordulni, mikor húgom és a párja (aki ugye nem magyar) itthon vannak. :-) Bábeli hangzavar. ;*)

    • Majd egyszer, ha eszembejut, lefotozom a ‘bevasarlo listat’ (bar nem papirra, hanem emailben kuldjuk ma mar), az is sok mindent elarul :D tobbnyire mind a harom nyelven talalni rajta vmit :-)

    • Azt mondanam, megertek a hetkoznapi eletben szinte mindent, kellemesen el tudok beszelgetni nagyjabol barkivel, utazasrol szolo musorok 80%at ertem :D nagyjabol az egyetlen, amit idonkent nezek spanyolul :-) de meg boven van mit fejleszteni, mint ahogy az egy nyelvnel lenni szokott. A tanarom legutobbi ertekelese szerinte ‘avanzado’ szinten vagyok mar – ha meg nem is, de talan mar tenyleg kozel ahhoz ;-) es aminek meg inkabb orultem, hogy szerinte teljesen madridi akcentusom van, szamos tipikus madridi kifejezessel ;-) Ahhoz kepest, hogy o venezuelai es vannak kifejezesek, amiket tole tanulok es itt nem is hasznalnak…haaat. neha nehez eldontenem nekem is, hogy jot tanulok-e vagy a vegen venezuelai spanyolt fogok beszelni madridi akcentussal :D Az intonaciot konnyebb elsajatitani, mint anno az angolnal volt szerintem, de meg sokat kell a szokincsemen fejleszteni – a nyarra mar fel is verteztem magam konyvekkel spanyolul (tobbnyire angolul olvasok meg mindig, idonkent magyarul), hogy mig nem leszek itt, es tanulni sem fogok, addig is fejlesszem magam az olvasassal :-)

  6. Érdekes volt olvasni az óvodai/iskolai tapasztalataitokról, hogy milyen különbségek adódhatnak. Gratula a mesekönyvhöz! :) Nagyon ötletes!

    Édesek a gyerkőcök ahogy a matracokon alszanak! :))

    • Es ma hivtak fel ra a figyelmem, hogy otthon van agynemu is – itt az sincs :-) Bar padlofuteses az ovi telen, es tuti nem faznak, azert eleg ‘poriasnak’ tunnek a magan bolcsi padlojan :D A tovabbi tapasztalatokat is igyekszem majd megosztani, ahogy egyre tobbet tudunk meg rola – mert azert meg messze nem kerek egesz a dolog szamunkra sem, de egyelore annyit mindig tudunk, amire szamitani kell :-)

  7. Nahát, én nem is gondoltam volna, hogy ekkora különbségek vannak! Főleg az, hogy 3-18 éves korig egy iskolába járnak, ezt nehéz elképzelni…neked ez nem volt nagyon furcsa?

    De ez a mesehét ez annyira jó ötlet :D ebből is látszik, hogy Magyarországon még mennyivel merevebb a köznapi gondolkozás, szerintem eszébe nem jutna senkinek ennyi idős gyerekeket könyv hétre vinni, pedig egyrészt nekik tényleg nagy élmény lehet, másrészt megtörténhet, hogy emiatt másképp is állnak majd hozzá a könyvekhez…és az, hogy a padlón alszanak :D biztos az is jót tesz, ha belegondolok, hogy a koreaiaknak még idős korban sem fáj soha a háta, hát lehet, hogy közrejátszik ez a szokás. csak persze nem mindegy, hogy pici korától gyakorolja az ember, vagy már felnőttként…szerintem biztos jót fog tenni Daninak :)

    Viszont azt sem gondoltam volna, hogy ennyire nagyok a követelmények..lehet, hogy ők is ugyanúgy stresszelnek, mint a koreaiak, hogy a mostani felnőttek nem igazán tudnak angolul, és nagy erőkkel próbálnak ezen változtatni?

    Én talán egyébként minél hamarabb elkezdeném megtanítani magyarul írni-olvasni. Ugyanis más nyelvi környezetben nevelkedik, és szerintem elég valószínű, hogy másképpen hallja az egyes hangokat. Ez a beszédén nem feltétlenül tűnik fel, de meg fog látszani, amikor egy adott hanghoz próbálja kiválasztani a megfelelő betűt, azért gondolom ezt, mert pl. a vőlegényem nagyon szépen beszél magyarul, de hihetetlen pocsék a helyesírása :S persze a koreai, meg a magyar nyelv között nagyobbak a különbségek, dehát pontosan ki tudja. És szerintem ez a dolog nagyon nehezen változik meg, hiszen ha nem hallja az adott hangot, akkor nem tudja eldönteni, hogy melyik betűt kell használni, talán még gyermekkorban ezek a dolgok képlékenyek, azt hallottam, egy csecsemő például még minden hangot hall, és mindet ki is tudja adni. Persze Dani már messze van a csecsemő kortól, de lehet, hogy még több hangot képes megkülönböztetni, mint mi.

    • Zsofi – a sulit azert ne ugy kepzeld el, hogy kicsik es nagyok keverednek egy aulan belul. Igazabol kulon epuletben vannak. Olyan mintha az iskola udvaran allna az ovi, meg kulon az alsosak es a felsosek, meg a megnagyobbak :-) De vannak kozos palyak (foci, kosar) es azt meg nem tudom, hogy egy ebedloben esznek vagy kulon. Nekem is furcsa volt elsore, de pont azert valasztottuk ezt a csaladiasabb iskolat, ahol mondom, a legnagyobbak 6 evesek, igy nem lesznek nagyobbak :-) Majd, ha lesz eselyem vki helyit megkerdezni errol, engem is erdekelne, hogy miert igy alakitottak ki, mi van a hatterben. Meg sok minden homaly nekem is, ami az iskola rendszert illeti – nagyjabol addig latunk elore, amig szukseges ;-)

      A spanyol alapvetoen amugy pihe-puha agyacskakban alszik, nem tudom honnan jon ez az ovis foldon alvas? Elvileg szeptembertol a suliban ok is kempingezni fognak mar ;)

      Dani egyebkent is konyvek kozott el,mert nagyon sok a konyv a lakasban, ugy gyerek, magyar, spanyol, angol, mint felnotteknek valo. A napi tevekenysegeinek szerves resze, hogy ravetodunk az agyra es elkezdjuk sorra lapozgatni a konyveket…Tegnap is azt mondtak az ovonok, hogy a gyerekek tatott szajjal neztek mindent! Nem lehet a konyvekkel valo baratsagot sem eleg koran kezdeni ;) Elalvaskor van, hogy meset ker, van hogy eneket. Tegnap pl. beugrott a ‘csillagok, csillagok szepen ragyogjatok’ c nepdal, ami annyira megtetszett neki, hogy min. 30x enekeltette el velem, ha nem 40x! es arra aludt el :-) Azota is alszik, en meg mar mindent kikeszitettem neki, terulj-terulj asztalkam es adok meg neki 10percet, hogy felkeljen, kulonben megyek ebreszgetni :-) Nagy alvo lett, normal esetben 9 elott nem is nagyon kel. Igazi ‘kesoi kisbagoly’, mint a spanyol v koreai, 10 elott eszebe sem jut, hogy este van, mint ahogy nekunk sem, mivel addig vilagos az eg alja ;-)

      Ahogy eszrevettem pont a valsag melyulesevel kezdtek egyre inkabb nagyobb hangsulyt fektetni az angol nyelv tanitasara, es most mar minden allami iskola azzal hirdeti magat, hogy ‘bilingue’ , azaz ketnyelvu es anyanyelvu tanarok oktatjak az angolt, es elvileg rendes tantargyi oraik is lesznek angolul majd kesobb. Kivancsi leszek en is, mit varhatunk. Mindenestre nem idegen szamara a nyelv, hiszen hallja, ha nem is napi szinten.

      Az irast 4-5 eves kornal nem hiszem, hogy korabban el akarom kezdeni neki tanitani, de bizom benne, ha csak 7eves kora korul kezdjuk is el a magyart irni-olvasni, sem lesz keso. Addig meg probalok elmerulni a temaban es minel tobb hozzaerto embert felkutatni tanacsert. Biztos vagyok benne, hogy nem csak egy ‘aranyszabaly’ letezik, ami mindenkire rahuzhato lenne, vagy bevalna mindenkinel. Ez a szulo belatasan es hozzaallasan is mulik. Vegulis alapvetoen minden szulo a legjobbat szeretne a gyerekenek :-) De tisztaban vagyok vele, hogy ez kulon foglalkozasokat fog igenyelni, mivel attol, hogy spanyolul megtanul helyesen irni, meg boven hallas utan fogja megprobalni a magyart is lekoppintani, ami nem fog menni…

  8. Értem már. Igen, akkor így barátságosabb, vagy jobb, hogy nincs együtt az összes korosztály teljesen. Viszont…nem is ez volt a legfurcsább nekem, hanem az, hogy így ugyanazokkal a gyerekekkel jár végig. Ez azért tűnt fel, mert nekem is, meg a hugomnak is nem ment túl jól a beilleszkedés az elején, vagy az osztály volt rossz, nem tudom, és mindketten nagyon örültünk a váltásnak, hogy új emberek közé kerültünk, és mindenki úgymond tisztalappal indult a másik előtt…eltűntek a csúfolódásból származó sérelmek.

    Jaj, igen, tudom azt picit furán fogalmaztam meg, hiszen felnőttkorában nem feltétlenül fog szivacson aludni, de az lett volna a lényeg, hogy mivel gyerekkorban néha úgy aludt, az biztos egézséges, és pozitív kezdet :) legalábbis szerintem. Mi is a földön alszunk egyébként :)

    És egyébként mi a kedvenc könyve Daninak?:)

    Egyébként már én is gondolkoztam ezen többször, hogy hogy fogom a jövőbeli gyerekeinket koreaiul tanítani, sőt egy alsós tanárnénivel is beszélgettem róla, mert neki van több külföldi diákja. Ő azt mondta, hogy szerinte az a lényeg, hogy érezze a gyerek a motivációt, de nem szabad erőltetni, és bármikor el lehet kezdeni, amikor a gyereknek kedve támad hozzá. Szóval véleménye szerint bármilyen korban, nem terheli le a gyereket. Mondjuk azért ebben én sem lennék biztos…de van egyébként egy baráti koreai házaspár, és én le voltam döbbenve, hogy a négyéves kislány már tud írni koreaiul. És persze kétnyelvű suliba fog járni. Persze a koreaiak azok nagyon magasra teszik a lécet a gyerekeiknek…nem tudom, nálunk hogy fog alakulni. Lehet, majd a gyerek személyiségéhez próbálom igazítani, például ha kis csendes, szemlélődö alkat lesz, akkor hamarabb el fogom kezdeni, ha meg rám hasonlít majd :D akkor ajjajj :D

    • Szia, ujra itt :) Valaszolok a kerdesekre! Szerintem nem egy osztalyban lesznek ugyanazokkal vegig – van, aki meselte, 7 eves a gyermeke, hogy 2 evente osszekeverik az evfolyamot, hogy mindig ujabb ‘kozossegben’ legyenek ;-) Nem tudom Danieknal hogy van, de hogy a spanyol az egyik legulra toleransabb nep, akik, plane kulfoldon jarva nagyon szivesen ismerkednek es minden helyzetben feltalaljak magukat – ez biztato a jovore nezve :))
      Daninak sok kedvenc konyve van, ami idoszakosan valtozik. Van, hogy a Anna Peti Gergo konyveket olvassuk, lapozgatjuk, de van, hogy a mezogazdasagi mesekonyveket, amik televannak traktorral, ekevel, vetogeppel, kombajnnal …. :D es ezeknek mind tudja a nevet is :D De nagy Teszvesz varos rajongo is, es mellette ezer masik magyar mesekonyv, mondokas konyv :))
      Nalunk egyebkent a hozzaallas, hogy ameddig csak lehet, legyen gyerek, tudjon elmelyulni a sajat tevekenysegeiben, de ugyanugy jatszunk es enekeljunk egyutt is es minel tobb elmeny erje :-) Az abc meg majd kialakul, remelem menetkozben erre is raerzunk ;-)

  9. Nagyon ötletesen megcsináltad a mesekönyvet!:)
    szuper jól öszeszedted a posztban az iskolákról, ovodákról amit tudni érdemes. VAlóban nagy segítség egy külföldi családnak, ha hasonló cipőben jár.
    Szuper édesanyja van Daninak, aki megkeresi(micsoda utánajárás!!) és megis találja és még meg is adja gyermekének a fejlődéséhez szükséges legjobb helyet!
    Gratulálok a felvételéhez!

    A mi bölcsinkben is szivacson alszanak a földön(szerintem 1979ből való, úgy, ahogy az ágynemű és a törölközők is.:(
    de legalább felvették!

    • A mesekonyv alapja adva volt, nekem csak a kepeket es a szoveget kellett irnom hozza, de orulok, ha hasznosnak tunik meg a te szemedben is az osszeszedett info halmaz :)
      Az otthoni bolicsre kiterve pedig a lenyeg, hogy ugyis tiszta minden es bajuk nekik sem lehet az allapotoktol, legalabb nincsenek elkapatva :D Itt Daniek ovijaban sincs semmilyen jatek (par fakockan, faauton es babaagyon kivul), tudatosan, mert foglalkozasok, babeloadasok, kozos zenelesek, eneklesek, tancolasok, sovizgyurmazas, festes es alkotas, setalas, peksegbe jaras, zebran valo atmenetel tanulasa…stb van minden delelott. Imadom ezt az ovit es tenyleg jo dontes volt idehozni annak idejen!

  10. Szornyu valamihez hozzaerek es azonnal elkuldi.Tehat Ilonka azon gondolkozik,hogy Pasckalt elkezdi tanitani irni es olvasni pedig meg csak 3 es fel Eves. csok Valimama

    • Mi a harom eves kort tulsagosan korainak tartjuk, szerintunk felesleges egy harom eves gyerek fejet meg ilyenekkel terhelni, amikor ugyis van ra boven ideje. Otthon es skandinaviaban sem veletlen, hogy csak 6-7 evesen kezdik el tanitani irni, olvasni es szamolni a gyerekeket.

  11. A mi gyerekünk 1,5 évesen került magán bölcsődébe, amikor még nem beszélt. Így elég későn kezdett el beszélni, először mindkét nyelven “értett”, majd mindkét nyelven beszélt. Mi 250.-€ fizettünk , ebéddel együtt, így 14h után hoztam el. Mivel nekünk annyira sok volt az információ az iskola kezdésről, mert itt így hívják , (colegio) ezért + 1 évig bent hagytuk , ahol szintén elkezdtek a 3-4 éves anyagot. Ez egy vegyes csoport volt egyébként, 3-5 éves korig, főként olyan angol vagy jobb módú szülők gyerekeivel járt együtt, akik úgymond várólistán voltak a magán iskolákban. /magán iskolák errefelé: 450-900.-€/ hó
    Mi is a tanárnőtől kértünk tanácsot, aki szintén az államit javasolta.
    Én elé toltam egy listát és megkértem, x-elje be, hogy melyik az első 3 legjobb iskola. Nálunk a bonyodalmak azzal kezdődtek, hogy ahová helyileg tartoztunk, oda semmiképen nem akartuk vinni.
    Magyarul oda kell költözni ahol a legjobb iskola van:-))) Viszont mi emiatt nem akartunk költözni. Miután reménytelennek tűnt, hogy bárhová benyomjuk 4 évesen ,- amikor már 3 évesen megtelnek az osztályok,- így egy óriási protekcióval bekerültünk egy remek iskolába, amit végül kinéztünk magunknak. Mivel 2006-ban is sokan születtek, ezért az én gyerekem osztályában vannak a legtöbben és órási az egy év különbség, ( hülyeség is) így szeptember végén szétválasztották az osztályt, születés szerint. Mivel az én gyerekem az idősebbek csoportjában van, így ők sokkal előrébb tartanak, a tanárnőjük nagyon jó, a tananyag is szédületes szerintem. Lassan vége az évnek és a saját nevükön kívül az osztálytársaik neveit is írják olvassák. Heti 2x van az iskolában angol, ezen kívül heti 2x külön angolra is jár. Az osztálytársainak a fele angol anyanyelvű.
    Beszél és ért is angolul sok mindent, már az oviban ( bocs bölcsiben) is volt angol. Magyarországról kapjuk folyamatosan az iskola előkészítő feladatlapokat, de viccesen egyszerűek a tananyagához képest.
    Az írás teljesen más mint amit mi tanultunk, tehát a magyar vonalas füzet nem is jó. A betüket nem teljesen úgy kötik és formázzák mint ahogy mi.
    Házi feladat van minden hétvégén, rendesen megizzadunk mi is…
    Ezért döntöttem úgy, hogy kicsit várok, pontosabban megvárom az első osztályos tananyagot és abból fogok szelektálni, összehasonlítva az itteni tananyaggal. Nem akarom bezavarni, az már biztos, hogy nem
    “magyarul “fog írni. Az olvasást azzal is segítik, hogy minden nap be kell tenni egy kis papírt az uzsonnás dobozában, rajta 2 szóval, aminek van közük egymástól. Pl. Rió+ Aqua ezt el kell olvasnia, sőt mindenkiét megnézik. Szerintem ez jó ötlet! Persze olyan jó lenne azt beírni, hogy: Jó Étvágyat szívem! Hát majd kiírom a hűtőre, ha már az összes betűt ismeri:-)

    És ide tartozik, hogy pont most kaptunk egy “vicces” levelet, hogy nyilatkozzunk otthon, hogy megkezdi-e a gyerek az óvodát idén szeptemberben, vagy sem. Mert, hogy óvoda köteles korba lépett és az xy nevű budai árnyas villaépület c. stb. bejáratához tartozik…..
    Mi már megkezdtük, egy ideje…

    • Koszi a reszletes leirast az andaluz reszrol is :-)) Legalabb en is teljesebb kepet kapok az orszag kulonbozo reszeirol :) Es nalatok pl hogy van, keverik idonkent a csoportokat, hogy ne jarjanak 18 eves korukig egyutt, ahogy azt mas is kerdezte? Danieknal egyelore, mivel ez egy viszonylag elitebb spanyolokbol allo negyed, alig nehany kulfoldivel, kevesbe lesz vegyes az osztaly, bar bizom benne bekerul egy-ket kinai, esetleg mas europai gyermek is :) Ha szerencsenk van, akkor Maryisha is Danival egyutt jar, igy a lengyellel es magyarral majd szinesitik az osztalykepet :) Elvileg az iskolaban van meg egy dan es nemet kisfiu, de kb ennyi :( nem sok. Ezenkivul nagyon kivancsi leszek mennyire jatekosan tanitjak majd a szamokat es betuket, es hogy mennyire lesz hatekony az angol nyelv tanitas is. Majd jovo ev vegen mar megint tobbet tudunk, hogy ujra osszefoglaljam :)

  12. hu, mennyi komment, végére se értem:)
    a mi kis bölcsinkben (magán) is a földön szivacsokon alszanak azok, akik egész nap maradnak. Bazsi csak fél napos, ő kimarad ebből. de az tény, hogy az államiban az ovitea mellé jön majd a kempingágy..:)

    nyelvvel kapcsolatban: tőlem több barátnőm is kérdezte, hogy mint angol tanár (bár csak papíron) én mikor fogom elkezdeni a másfél Bazsit angolul tanítani. mivel Pesten élünk (még!:), ezért én nem gondolom, hogy a parallel nyelvtanításnak lenne értelme ilyen pici korban. tehát nem fogja tudni, hogy angolul apple az alma, elégnek tartom, hogy most még csak magyarul tanulgassa meg. viszont énekelek neki angolul, és néha németül is, amire fogékony. a bölcsiben is szoktak nekik angolul énekelni, az egyik kislánnyal angolul beszélnek, mivel ő fél német, fél olasz, és elbúcsúzni is bye-bye-al szoktak. szerintem ilyenkor még elég, ha picit megkóstolja, hallja a “más”, dalokat, esetleg hanglejtést, nem kell mondatokat tudnia.
    Az itthoni és a külföldi (anyanyelvi) környezet teljesen más. itthon nem hallja, hogy mi az apjával/nagyikkal angolul beszélnénk, ezért idegennek érezné, hogy hozzá más nyelven beszélünk és félő, hogy rosszul érezné magát emiatt. Ez félig az én véleményem, félig tanult-olvasott irodalom.
    Az egyik nyelvész docensünk az egyetemről mesélte, hogy úgy “kísérletezett” a saját gyerekével, hogy csak angolul beszélt hozzá, és így nagyon hamar kétnyelvű lett a gyereke. .hát én ezt biztos nem tudnám megcsinálni, nekem idegen lenne nem a saját nyelvemen beszélni-gügyögni:)

    • Laura – ugy gondolom, hogy elsosorban itt a nyelvvel torteno baratkozas, ismerkedes az, ami fontos minden esetben es akar minel korabban. Legyen az enekles, meseles egy masik nyelven, de mire odajut a gyermek, hogy elkezdik tanitani, mar ne legyen szamara idegen a nyelv hangzasa. S talan pont ettol osztonzobb is lesz neki elsajatitani a nyelvet. Vannak, csaladok, ahol bar mindket szulo magyar, de gyermekuket babakor ota tanitjat angolul es mar mindent ert es ismeri az angol szavakat, nem keveri a magyarral. A lenyeg, hogy megszeresse a nyelvet es kozben megtanuljon beszelni – az akcentus az egy mas dolog, amit legtobbszor fel szoktak hozni – ugy gondolom, hogy inkabb beszeljen akcentussal, mint sehogy :-) Azt meg sokaig ki lehet javitani, 16 eves korig akar teljesen tokeletes szinten, de ha pl egy eletre atkoltozik egy masik orszagba, akkor akar 20 eves kora utan is mehet meg, ha dolgozik rajta – nyilvan akkor mar nem jon olyan termeszetesen. Szamtalan peldat lattam mar erre :) De egyetertek sosem keso, vannak gyerekek, akiknel az iskola elkezdesekor jon azonnal a nyelv szeretete (unokahugom is ilyen) es barmit megtesz a nyelvert, hogy jol beszelje :-) Nalam ameddig otthon eltem, addig abszolut pont ellenkezoje volt a helyzet sajnos – Tehat minden gyerek mas, s a legjobban a szulo ismeri. De baj szerintem nem szarmazhat abbol, ha koran elkezdik megszerettetni a gyerkocot egy masik nyelvvel :-) Bar azt hiszem, ahany haz, annyi velemeny, de csupan egy letezo aranyszabalyban nem hiszek :-) Szerintem batran enekeljel csak tovabb Bazsinak te is :-) Dani nagyon szerette a Baby/Little Einsteint is, amiket ugyan mar reges regota nem nez, de nagyon sok szo megmaradt neki belol! Es tudja pontosan mikor mondja angolul es mi a megfeleloje magyarul. De tenyleg mindenki ugy kiserletezik a sajat gyerkocevel, ahogy legjobb tudasa es tapasztalata diktalja :-) puszi

  13. bocsi, lehet, hogy kicsit félreérthető voltam ezzel a nyelv témával kapcsolatosan. igen, azt hiszem, Te jobban fogalmaztad meg: “a nyelvvel torteno baratkozas, ismerkedes az, ami fontos minden esetben es akar minel korabban. Legyen az enekles, meseles egy masik nyelven, de mire odajut a gyermek, hogy elkezdik tanitani, mar ne legyen szamara idegen a nyelv hangzasa”. ezzel értek én is egyet. a komolyabb, a gyerek fejlettségének esetleg nem is megfelelő pushy nyelvtanítással nem értek egyet. amikor azt hallja az ember itt-ott, hogy ” és a Tiéd már miket tud angolul? mert bizony az enyém már ezt és ezt is” és a gyerek még csak 3-4 éves..na, az ilyenre írtam, hogy nem tartom okosnak a korai tanítást.
    én is ezért énekelgetek Bazsinak, hogy ne legyen neki teljesen idegen majd.
    Bár amúgy érdekes, mert nekem is rengeteget énekeltek németül, néha angolul is, nagyim jópár szót németül mondott és ezt hallottam kicsi koromtól fogva, ehhez képest én (főleg általánosban) annyira nem voltam fogékony a nyelvekre, hogy ihaj..:)
    aztán a végén csak rám ragadt valahogy:)

  14. Laura, teljesen egyetertek. A szulo es gyermek szamara is az egyik legkarosabb folyamat, ha folyton osszehasonlitjak sajat gyermekuket masokeval…minden gyereknek mas az erdeklodese, kulonbozo a szemelyisege es ezert fontos, hogy a sajat tempojaban hagyjuk fejlodni es kibontakozni. A ‘helikopter szulok’ hozzaallasat en sem osztom… Tegyen mindenki sajat belatasa es sajat dontese alapjan, es ne azert, mert masok epp, hogy csinaljak. Engem pl egyaltalan nem vettek nyelvek korul es teljesen hidegen hagytak 19 eves koromig! Azota en dontottem maskent, hogy elindulok a magam utjan, hogy megtanuljam az angolt, azota a spanyolt, mert nekem valt fontossa – de sok munkaba es energiaba kerult. Ezek a kesztetesek belulrol jonnek elobb-utobb, de ha megadjuk a gyermekunk szamara a lehetoseget, hogy mar hamarabb is megismerkedjen veluk, akkor azzal csak konnyitunk a folyamaton – ezt en is latom :-) de hat ez mar csak igy van, generaciorol-generaciora tanul az ember, meg kozben felejt is ;-) majd irok valaszt is, csak most mentek el a vendegeink!

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s