Dedanyo blogol – 5. resz

Édes Verácskám, kedves Blog-barátnők, biztosan sejtitek, hogy már régen nem vasalok. Bizony, nem csak a vasaláson vagyok túl, hanem bő 3 hét is elrepült, és én közel sem vagyok már olyan kellemes, derűs hangulatban, mint amikor megérkeztem. Sokáig nem írtam, mert – amint Csongorom szokta volt mondani, ha ígéretét nem tudja teljesíteni, – „elsodortak az események”! S ezek az események igen változatos formában adtak bosszúságot, örömöt, elkeseredést és holtfáradtságot egyaránt. Bolyongtam a bürokrácia útvesztőiben, sütöttem 5 tortát, – ennyi unoka mellett mindig akad egy-egy név- és szülinap, bedöglött a mosógépem (pedig alig volt 20 éves…) és most éppen kézzel mosok. Ja, és nagyhirtelen elvittek Bécsbe a 80 éves nagybácsi köszöntésére! S képzeljétek, Bécsben is éppen választások voltak, és ebből akkora cirkuszt csináltak az osztrák sógorék, hogy mozdulni is alig lehetett a rendőröktől, a levegőben meg annyi helikopter körözött egyfolytában, hogy itthon a fehér fésűm fekete lett a kormos levegőtől!
Na, de most gyorsan vissza Madridba.
Bár támaszkodhatom a naplómra, azért már nehezebb beleilleszkednem az ottani idők boldog hangulatába. Mindenesetre annyit leszögezhetek, hogy a hétvégi három nap igen nagy boldogságban telt el számomra. Megpróbálok gondolatban visszautazni és elmesélni az élményeket.
Pénteken ragyogó szép napsütéses időre ébredünk! Bár a reggel – mint minden nap, most is – még 8-kor is hűvöskés és pirkadati szürkeség lep mindent. Sietve reggelizünk, s ledöntjük megszokott hosszú kávénkat, majd elhúzunk a közeli játszótérre. Itt a fő szám a csúszda. Vera fönt a házikóban várja Danit, én meg lent kapom el. Hamarosan megérkezik egy aranyos kislány, az édesapjával, és egy édes kalapkával a fején. Vera és a papa ismerik egymást, angolul kezdenek beszélgetni. A lánykát Amirának hívják, januárban múlt 2 éves, hol angolul, hol spanyolul mond valamit, és rögtön be akar szállni a játékba. Fogja a kezemet, húz és valamit mondogat nekem, hallom, szólongat. Mondja a papa Verának, hogy nagymamának (abuela) szólít, úgy mint minden idős nénit. Aranyos volt és most már a két gyerkőc felváltva mászott föl Verához és csúszott le hozzám, alig győztem elkapkodni őket. Amikor Dani huncut mosollyal csak üldögélt odafönn és én biztattam:” gyere, Dani!”, akkor a csöpp lány is kiabálta cérnahangon, hogy „gyere, Dani!” Neki teljesen mindegy volt, hogy milyen nyelven szólnak hozzá, mint egy kis papagáj, mindent ismételgetett a legnagyobb természetességgel. A csúszdázás után persze még focizni is kellett. Ebbe is beszállt Amira, s úgy rúgtuk hárman a labdát, hogy a hátul nyitott cipőm tele lett apró kavicsos homokkal. Ez nem számított, mert olyan jól érezte magát nem csak Danika, hanem a kis Amira is, hogy búcsúzáskor sírva bújt az apjához.
Fél egyre értünk haza. Verácskám Danit kimosdatta, megetette, elaltatta. Ez alatt én a sárgaborsó leveshez krumplit főztem, hogy elvegye a sósságát, és kisütöttem a maradék palacsinta tésztát. Ebéd kettesben, de péntek lévén Karesz korán végez és megérkezése után az alvó Danit gondjaira bízva, mi „dobbantunk” Verával.
Ekkor volt az a boldogító délután, amiről Verácskám már korábban – mit korábban? réges-régen – olyan lelkesen és szépen beszámolt. Nem is tudom, mit  tehetek még ehhez?
Talán azt, amit én éreztem. Egy igen hosszúnak tűnt buszozás után megérkeztünk a Plaza de Castilla-ra. A hatalmas tér egyik oldalán a két óriási ferde üvegpalota a nézőben azt a képzetet kelti, hogy éppen dőlni készülnek. A tér közepét egy égbeszökő talapzat uralja, aminek a tetején hírhozó zászlaját lengeti Kolumbusz (szerk. ez mar a Plaza de Colon-nal volt). Kitt-katt, Vera már el is mentette az utókor számára a látványt.
Aztán ismét buszra szálltunk és alig vártuk már, hogy megérkezzünk a Verus által oly rég óhajtott helyre, amit én is felcsigázott érdeklődéssel vártam. Sajnos azonban 2 hosszú megállóval előbb léptünk le a buszról!  Aztán egyre vadabbul trappoltunk a kitűzött – beláthatatlanul távolinak tűnő – célpont felé. És nem csak a vágy űzött bennünket, hanem bizonyos emberi szükségletek is sürgették érkezésünket. Engem a játszótéren felszedett, s a cipőmben időről-időre orvul felbukkanó ravasz homokszemcsék keserítettek meg.
Na, de aztán az elénk táruló látvány teljesen lenyűgözött! Látjátok biztosan a fotókon, hogy milyen mesebeli házikó előtt üldögéltünk, de a fényképek nem tudják visszaadni azt az elvarázsolt hangulatot, amit éreztem ott, amikor drága kis Verámmal leültünk a teraszon az egyik asztalkához. Visszarepültem a XIX. század  fordulójára és önfeledten gyönyörködtem a körülöttem lévő szépségekben: a színes csempés „mézeskalács házban”, a mellettünk hullámzó tarka népben, akiket kerítés helyett csodálatos, öblös, mázas bödönökbe ültetett zöldek választottak el tőlünk. S persze minden között a legszebb, a legjobb az, hogy itt ül velem szemben a ragyogó szemű, bájos kisunokám, Verácska, aki elhalmoz minden – eddig ismeretlen – földi jóval. Boldog, gondtalan állapotban üldögéltünk, beszélgettünk, és közben dőzsöltünk! Először is itt fogyasztottuk el az ebéd utáni kávénkat, ami rövidebb és sötétebb volt, mint Verusé (bocs.!), de nekem így is nagyon ízlett… És ehhez kisunokám rendelt  egy nagyon izgalmas étkeket felsorakoztató tálat. Volt egy olyan, kb. 2 cm. vastag lepényféle (szerk. tortilla), ami nagyon ízlett és próbáltam kielemezni, hogy miből és hogyan készülhetett. Arra jutottam, hogy főtt krumplit összekevertek sült hagymás tojással és az egészet alul-fölül átsütötték lepény formájában. Nagyon finom volt, hasonló a mi parasztrántottánkhoz, de annál könnyebb és valami különleges ízesítőt is tettek bele. Szóval fincsi volt, és a tálon található volt még bagett, spárga, és paradicsom szeletek. Látványnak is szép és ízre is remek mind. Sokáig pocoltunk – ez szabolcsi anyósom szavajárása volt, – és élveztük a napsütést, a ragyogóan zöld pázsitot, az élet szépségét. Hej, Lányok, azt hiszem, ahhoz meg kell öregedni, hogy ilyenkor fölrepüljön az ember lelke az égig a boldogságtól!
Aztán fotózás és egy hosszú-hosszú séta következett, egy irigylésre méltó, fákkal, bokrokkal, árvácskákkal övezett, széles, tiszta sétányon. És azt nem is kell mondanom ugye, hogy a széles út két oldalán elegáns, jól karbantartott paloták, díszes erkélyekkel, szobrokkal ékesítve!
Mobilon egyeztetett időben és helyen fölvett bennünket Karesz. Dani megörül a mamijának, s már indulunk is a Retiroba. Tavaly esős, bánatos, rideg idő volt, most ragyogó napsütés, igazi meleg tavaszi idő. Így még szebb a Retiro. Külön nagy érdeme a sok játszótér, aminek egyikében Danika rövid ideig játszik, majd kitalálja, hogy a játszóteret körbevevő alacsony kerítést körbe futja. Jó nagy trapp ám ez, de Dani fáradhatatlan. Mivel közel van a park széle, Karesz papi hűségesen követi gyermekét még a 99. futamnál is. Mi lecsücsülünk Verával, mert még nézni is elég ezt a „körforgalmat”. Dani energiái kimeríthetetlenek, és amikor végül – tán a 120. körnél – megunja a körberohangálást, még van ereje sétálgatni velünk a parkban.
Este 8 után  értünk haza és virsli vacsorát rendeztünk. De ez a spanyol virsli nem olyan ám, mint egy tisztességes közép-európai, hanem másfélszer hosszabb és legalább dupla vastag. Alig tudtam megbirkózni vele, de nagyon etette magát. Ráadásul borral is locsolgattuk.  Dani az esti falatkázás közben „Caillot” akarta nézni, aztán még játszani is akart, így aztán nagyon elszaladt az idő, és úgy látszik, mégis csak kimerítette a nagy hajtás, mert az esti fürdetésnél totál kiborulást rendezett.
Amikor elaludt, Vera és Karesz még szervezte interneten a jövő hétvégi programot, mert akkorra ismét vendégeket vártak. (Most már tudjuk, hogy ezt a tervet meghiúsította es kesobbre halasztotta az izlandi tűzhányó!) És elmondták, hogy holnap Chinchonba kirándulunk! Bármennyire is ázsiai hangzása van, ez egy közeli spanyol városka.  Én fél 10-kor ágyba bújtam, s mivel a teli pocakom miatt elaludni nem tudtam, keresztrejtvény fejtéssel próbáltam elterelni a figyelmemet falánkságom következményeiről. Sajnos, ez nem teljesen sikerült, mert nagy nehezen elaludtan ugyan, de kb. 2-től 5-ig álmatlanul fetrengtem a pocaknyomásom miatt.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s