International Recruitment Fair, Seoul 2007

Csepergő eső, búskomor idő, 18 fok – de nekem valahogy még ez sem tudja elvenni a jókedvem soha itt :)

…előző nap megint homokot fújt a szél a Góbi sivatagból, így szószerint Koreans were speaking in ”Chinese patterns” again :)))

Ilyenkor mindenki az esőt várja, ami elmossa a homokot és másnapra kitisztul az ég, és általában ragyogó napsütés van!

Szombat reggel 9kor elindultunk az idei Int`l Recruitment Fair-re, amin 10 másik céggel együtt a Samsung Engineering is részt vett, amit a Koreában tanuló külföldi diákoknak tartottak high-tech friss diplomások után kutatva. Az egyik kollégám, Karesz és én reprezentáltuk a céget. Persze senki nem jött rá, hogy a három emberből kettő egy magyar hazáspár :)) Mókás volt így együtt recruitálni, próbálni eladni a céget a sok külföldi diáknak. Nem meglepő módon 90%ban ázsiai diákok voltak jelen, azok közül is leginkább kínai, maláj, indiai, bangladeshi, nepáli, pakisztáni és vietnámi. Rajtuk kívűl még pár orosz fiatal tette tiszteletét, akik roppant módon megörültek `európai fejünknek` ;) A reggeli hatalmas dömping levonulta után a délutánunk már kényelmes tempóban telt. Köszönhető volt ez annak is, hogy egyre erősebben kezdett esni az eső…

Végül összeszámolva hárman kb 80-90 embert interjúztattunk le, ami elég jó arány. Ebből első megítélés alapján szerintem 30%nak jó esélye is lehet. Persze az is igaz, hogy a cég szeretne minél több európai és amerikai itt tanuló diákot is felvenni különböző mérnöki vagy éppen staff pozikba, de ez ezúttal nem-igen következik be. Más úton kell őket felkutatni és levadászni.

Minden érdeklődő kapott az interjú végén egy 2006os annual report-ot (amiből új infókhoz jutottunk mi is Karesszal, mint pl., hogy a cég az elmúlt egy évben megduplázta profitját és projectjeinek számát)

Koreán kívűl, Samsung Engineering van még Thaiföldön, Indonéziában, Malayziában, Indiában, Mexikóban, Fülöp-szigeten, Kínában és Magyarországon is. Bár ha információnk nem csal, akkor otthon csak pár személyes cég üzemel, inkább képviseleti jelleggel, amiről nem is hiszem, hogy sokan tudnak, mivel otthon magyjából mindenki hiszi, hogy a Samsung csak telefont (Ázsia No. 1. mobiltelefon gyártója), porszívót meg LCD-ket (Samsung Electronics a világ legnagyobb LCD gyártója) gyárt…

A Samsung Group egyébként szinte minden területet lefed, még autót is gyárt a Renault-val közösen. Persze számos ágazata domestic területen és Ázsiában ismert leginkább.

Vissza még kicsit Samsung Engineering-hez…A legerősebb profilja a cégnek továbbra is a Hydrocarbon részleg, azon belül is a Petrochemical Plants and oil&gas, amire 4x annyi megbízást kapott 2006ban, mint 2005ben. Csak a szaudiaktól 6 MEGA projectre kaptak megbízást, s ezzel Ázsiában a koreaiak jelenléte a legerősebb a Szaudi Királyságban .

S ha már itt tartunk, akkor leírom azt is, mert talán sokan nem tudják, de a Samsung Corporation építette többek között 60%ban a malajziai Petronas Tower-t is, és a világ legmagasabb toronyházát, a Burj tower-t is ők építik Dubaiban.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s