Constant fidgeting

Tegnap egyik kedves fotoklubbol ismert kollegank meghivott egy argentin gitarestre.
Carlos, a gitaros, nagyon tehetseges volt es meg elvezni is tudtuk volna az estjet, ha a kozonseg nem koreai. Mert itt jott el a pillanat, amikor efelett mar nem lehet elnezonek lenni. A legszornyubb kozonseg, akikkel talalkoztam. Nem birnak egy helyben megulni. Vki mogottunk egy papirdarabbal jatszott es csorgott vegig, ami teljesen az idegeinkre ment, es a szep gitarjatekbol szinte semmit nem lehetett emiatt hallani.
Ki-be maszkaltak az emberek a terembol; ki a telefonjaval fenykepezett hangosan, ki meg eppen telefonalt, vagy csorgette a telefonjat…
Nem az elso eset, hogy ez tortent. Tobbszor voltunk mar hangversenyen, eladason es folyamatosan ezt muvelik. Elvezhetetlenne teve ezzel az eloadasokat.
Igy nincs is kedvunk ujra elmenni, mert csak felidegesitjuk magunkat.
Btw, minden elismeresem Carlose, aki ilyen korulmenyek kozott is csodas dallamokat varazsolt elo a gitarjaval!

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s