HK – Lantau island

Harmadik nap reggelén Lantau szigetére mentünk. Kicsit felhős, ködös volt az ég, de továbbra is 30 fok. 10 óra körül értünk Lantau szigetére, Tung Chung-ba, metróval, ahonnan skyrail-lel mentünk tovább a hegy tetejére. 25 perces magasban ringatózés volt valójban :) Néhol annyira félelmetesen magasan lengtünk, hogy lenézni nem mertünk. Viszont csodálatos kilátásban volt részünk végig az út során. Mint megtudtuk a skyrail-t idén júniusában adták át, ezért volt a hatalmas érdeklődés még a helyiek részéről is. Mi ‘csak’ 1 órát álltunk sorba a jegyekért, de a 10 után érkezők már könnyen 2 órát is ácsoroghattak. Felérvén Ngong Ping-be, körbejártuk a falut és végig mentünk a ‘Journey of Enlightenment’ a buddha megvilágosodás útján. Bementünk egy teaházba is, ahol mindent meg lehetett tudni, amit a különböző teákról és azok történelméről tudni lehet. Teán kívűl lehetett mindenfelé kínai jellegzetes süteményeket és kekszeket is kapni. Mi befektettünk Karesszal egy ‘Husband and Wife cake’-be ;), aminek az az érdekessége, hogy a férjnek készült rész cápahúst tartalmaz, a női pedig kókuszos ízű…megkóstolás után nem igazán merném ajánlani senkinek…valamint vettünk egy Mooncake-et is, ami Gábor öcsém szerint egyenesen ehetetlen, de szerintem csak az előrecsomagolt íz rontott rajta, a frissen készültek bizonyára sokkal ízletesebbek. És hát abból is készül sok különböző fajta, tehát lehet csak pont az, amit mi választottunk nem jött be annyira…

Ezután a kis kitérő után, felsétáltunk a Giant Buddha: Tian Tan Buddha szoborhoz, ami a világ legmagasabb szabadtéri ülő bronz buddha szobra a maga 34 meterevel. Mellesleg 250tonnácskát nyom. Hihetetlen látvány. Mind a kettőnket teljesen lenyűgözött. Ott üldögéltünk a lábánál egy darabig, majd szépen lesétáltunk és átmentünk a Po Lon Monastery, buddhista kolostorba, mely a festői szépeségű hegyek között fekszik a Ngong Ping fennsíkon.

Délutánra a nap is kibújt a felhők közül, s a végén már a napra lehetett nézni de a buddhára nem, mert annyira vakította a szemünket a fény. Karesz itt és végig Hong Kongban érezte leginkább napszemüvegének hiányát… apróság mely többek között otthon maradt :(

Késő délután indultunk vissza Kowloonra. Ugyanúgy a skyrail-lel mentünk le Tung Chung-ra és onnan vissza metróval Mong Kokra. Mégegyszer visszamentünk a Victoria öbölhöz, hogy elköszönjünk az öböltől egy időre. Most is nagyon különleges látvány nyújtott az éjszakai öböl, mint előtte való estéken. És ismét volt tüzijáték is :) Köszönjük Hong Kong, nagyon szép és különleges élményt adtál nekünk :)

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s